Orbán: Sikerült megfordítani a rossz folyamatokat
A 2010-es kormányváltás után sikerült megfordítani az addigi rossz folyamatokat - hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán Viktor a keddi budapesti külképviselet-vezetői értekezleten arról is beszélt, hogy a magyar kormány egyensúlyvédelmi politikát folytat, mert nem fogadja el, hogy nemzetállami hatásköröket "lopakodó módon" közösségivé tegyenek az Európai Unióban. A tanácskozáson a kormányfő sürgette az EU és Oroszország együttműködését, és szólt arról is, hogy ideológiai kérdésekben véleménykülönbség van a magyar kormány és az Egyesült Államok között.
Dátum: 2013-07-16 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:15.333015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hosszan hangsúlyozta emellett, hogy Magyarországnak érdeke az eurózóna sikere, mert gazdasága nagyon sok szálon kötődik a közös pénzt használók övezetéhez. Egy sikeres eurózóna esetén a magyar gazdaság sikerének esélyei jelentősen megnőnek - mondta. Hozzáfűzte azt is, hogy ha Közép-Európa nem volna tagja az EU-nak, a közösségben nem lenne gazdasági növekedés. Ezzel kapcsolatban megismételte azt a véleményét, hogy a térség államainak jóval korábban kellett volna csatlakozniuk az unióhoz.
A miniszterelnök szerint Magyarországnak is számolnia kell azzal, hogy az eurózóna intézményesülése, egyre mélyebb gazdaságpolitikai integrációja a következő évek meghatározó folyamata lesz. Kiemelte azonban: Magyarországnak erőteljesen kell képviselnie Brüsszelben azt a gondolkodásmódot, amely szerint legitim dolog gazdaságpolitikai mozgásteret kivívniuk az eurózónához nem tartozó államoknak. Ellenkező esetben olyan gazdasági lépéseket kényszerítenek Magyarországra, amelyek ellentétesek a magyar gazdaság érdekeivel.
Beszéde után a hallgatóság soraiból többen is kérdezték a miniszterelnököt. Trócsányi László párizsi nagykövet az eurózóna-csatlakozásról faggatta a kormányfőt, aki megismételte azt az álláspontját, hogy Magyarországnak akkor kell érdemben megfontolnia az integrációt, ha az egy főre jutó magyar GDP elérte az euróövezeti tagállamok egy főre jutó GDP-jének 90 százalékát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a következő évtizedben "nem fenyegeti" Magyarországot ez a dilemma.
Egy másik kérdésre arról beszélt: versenyképessége javításához az EU-nak meg kell állapodnia Oroszországgal, ami nehéz dolog, különösen "mert meg kell értenünk nekünk, európaiaknak, hogy Oroszországban nem a demokrácia a legfontosabb kérdés (...), hanem az, hogyan lehet egybetartani". Az EU és Oroszország közötti szövetség Közép-Európának sem könnyű kérdés történelmileg, mert "ha egy Németország vezette Európai Unió és Oroszország közeledéséről az ember olvas, akkor megnézi, hogy a gyerekek megvannak-e az udvaron" - mondta a kormányfő, aki szerint ezért a közép-európai térségnek pontosan meg kell fogalmaznia az érdekeit egy EU-Oroszország közötti hosszú távú stratégiai együttműködés esetén.
Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: nyilvánvaló, hogy az EU transzatlanti közösség, így egyensúlyt kell tartani az oroszokkal való stratégiai szövetség és az amerikaiakkal megkötendő szabadkereskedelmi megállapodás között. Utóbbival kapcsolatban közölte: kormánybizottság alakult, hogy megállapítsa, ilyen szabadkereskedelmi egyezmény miképp érinti a magyar gazdaság szektorait.
Kovács László (MSZP) korábbi külügyminiszter kérdésére Orbán Viktor elmondta: ideológiai természetű kérdésekben van véleménykülönbség az Egyesült Államokkal, ezekben "nem pendülünk egy húron". Kiemelte: "együttélési problémáról" van szó. Feltette a kérdést: miért dolga az Egyesült Államoknak, hogy elmondja a véleményét egy magyarországi szabályozásról. Egyes tartalmi kérdésekben is "mást gondolunk", de Amerikának el kell fogadnia, hogy "a magyar nép által megválasztott képviselők szabadon döntenek" arról, mi jó nekik és mi nem - fogalmazott. Mindazonáltal a "kemény témákban", a katonai együttműködés, a titkosszolgálatok közötti kooperáció és a gazdasági kapcsolatok területén "kiválóan állunk" - hangsúlyozta. Megjegyezte, nem szerepel amerikai hivatalos látogatás a tervei között.