Bezár a magyarországi IMF-iroda
Dátum: 2013-07-16 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:18.343577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem keres utódot budapesti irodájának élére, miután az idén augusztus végén lejár a jelenlegi vezető, Iryna Ivaschenko mandátuma - közölte az IMF. A szervezet közlése szerint Christine Lagarde vezérigazgató megkapta Matolcsy György hétfői levelét, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az IMF budapesti irodájának bezárását kezdeményezte. Matolcsy György a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország várhatóan még az idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét.