Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iráni elutasítja a reformokat

Az iráni Örök Tanácsa kedden elutasított három reformtörvény-tervezetet, amelyeket a parlament terjesztett a tanács elé. A tervezetek egyebek közt a kínzás elleni intézkedéseket, a nők jogainak kiterjesztését és az Őrök Tanácsa hatalmának csökkentését irányozták elő.


Dátum: 2003-08-13 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:57.407362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínzásellenes törvény tervezete, amelyet egy éven belül immár harmadszor utasítottak el, előirányozza minden nemű testi vagy lelki kínzás tilalmát a kihallgatások során. Az Őrök Tanácsa elutasította azt is, hogy az iszlám köztársaság csatlakozzák a nők hátrányos megkülönböztetése ellen kötött ENSZ-megállapodáshoz, amelyet a testület iszlámellenesnek minősített. A harmadik törvény az Örök Tanácsának hatalmát korlátozná. A 12 tagból álló testület megvizsgálja, hogy a parlament által elfogadott törvények összeegyeztethetőek-e az iszlám jog alapelveivel. Ezen kívül minden választás előtt dönt a jelöltek vallási megbízhatóságának kérésében, így arról is, hogy indulhatnak-e a megmérettetésen. A tanács tagjai hat vallási és hat világi jogász, akiket fele-fele arányban a legfőbb vallási vezető és a parlament jelöl ki. A dpa által idézett politikai megfigyelők Mohammed Hatami iráni elnök és reformmozgalma vereségekét értékelik az Őrök Tanácsának mostani döntését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek