Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bankszövetséggel folyamatos az egyeztetés

A Magyar Bankszövetséggel folyamatos az egyeztetés, és a tárgyalások érintik a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkezők körét is - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságírói kérdésre válaszolva szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2013-07-18 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:35.720764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a kormánynak eddig sem, és ezután sem célja, hogy a hitelezői kört kiszélesítse, így az autóra, illetve tartós fogyasztási cikkre felvett hiteleket a tárgyalások nem érintik. A miniszter hangsúlyozta, hogy a megbeszélések lezárultáig további információt nem tud adni.

Kapcsolódó elemek