Szócska: Át kell formálnunk az emberek gondolkodását
Nem alakult ki az egészségtudatos magatartás Magyarországon - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Balatonkenesén, a Jobb szűrni, mint megijedni elnevezésű ingyenes szűrőprogram Balaton-parti megnyitóján.
Dátum: 2013-07-18 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:41.365531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett arra, hogy 2013 a népegészségügyi mozgósítás éve; a szűrőkamiont háromnapos Velencei-tavi próba után indították el, egy hónap alatt körbejárja a Balaton partját, tíz helyszínen ingyenes szűrésekre invitálja a lakókat és a nyaralókat.
Statisztikai adatokat sorolva az államtitkár elmondta, hogy a magyarok fele keringési, szív- és érrendszeri betegségekben, több mint negyede daganatos betegségben hal meg. A 65 év alatti halálozásban 40 százalékot képviselnek a daganatos betegségek, 30 százalékot a keringési betegségek. Ezek az értékek 70-80 százalékkal nagyobbak, mint az Európai Unió átlaga.
A nem dohányzók érdekében hozott intézkedések, a transzzsírok betiltása, a népegészségügyi termékadó a gyors intézkedések közé tartoztak. Most következik az, hogy "át kell formálnunk az emberek gondolkodását", hiszen ezeknek a megbetegedéseknek nagy részét egészséges életmóddal meg lehet előzni - hangsúlyozta az államtitkár.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a minisztérium által indított szűrőprogramban olyan hiteles információkat kapnak a jelentkezők, amelyek alapján - ha szükséges - további vizsgálatok végezhetők. A szűrőkamiont a balatoni turné után az egészségfejlesztési irodák igényelhetik - ismertette az államtitkár.
A mobil szűrési programot a kamion mellé kiépült nyolc egészségügyi pavilon egészíti ki, így nemcsak ingyenes emlő- és melanomaszűrésre nyílik lehetőség, hanem igénybe lehet venni a dohányzással, a táplálkozással és az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadást is.
Az egészségfejlesztési programot az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Egészségkommunikációs Központ szervezi.