Selmeczi: Felpörgött az uniós fejlesztési források felhasználása
Magyarországon nőttek a bruttó és a reálbérek – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közlésére hivatkozva, pénteken.
Dátum: 2013-07-19 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:49.297816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, nemcsak egyre több munkavállaló van hazánkban, de fizetésük is nő. Az év első öt hónapjában az egy évvel ezelőttihez képest a bruttó átlagkeresetek 3,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 4,6 százalékkal emelkedtek – fűzte hozzá.
„Magyarország jobban teljesít a munkavállalók tekintetében is” – jegyezte meg Selmeczi Gabriella. Ez különösen nagy eredmény – utalt arra, hogy Európa több országában rendkívül nagy az államadósság és a munkanélküliség egyaránt. „Ahol az IMF diktálja a feltételeket, ott a munkavállalók húzzák a rövidebbet” – mutatott rá. Ennek kapcsán felidézte, hogy Görögországban egymást érik a tüntetések. „Ezek az emberek a megszorítások és az IMF politikája ellen mennek az utcára” – fűzte hozzá.
['\n\t\t\n\t\tEzzel ellentétben Magyarországon a valutaalap irodája bezárni készül – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve: ez annak köszönhető, hogy az ország adóssága csökkenő pályára állt, csökken az országkockázat, nő a foglalkoztatottság, és folyamatosan nő a fizetések vásárlóereje.\xa0Selmeczi Gabriella kiemelte: Magyarország saját erőből béremelési programokat hajt végre az oktatásban és az egészségügyben.', 'Magyarország jobban teljesít a fejlesztési források tekintetében is', 'Felpörgött az uniós fejlesztési források felhasználása – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy ma ötszörös sebességgel hívjuk le ezeket az összegeket a Gyurcsány-Bajnai-korszakhoz képest. Megjegyezte, hogy a jelenlegi hétéves fejlesztési ciklusban felhasználható pénzek csaknem száz százalékát lehívtuk már.\xa0Ugyanakkor emlékeztetett: Magyarország éveket és ezermilliárdokat veszített el a szocialisták hibájából. Elmondta: regnálásuk alatt a 26 milliárd eurós keretből mindössze 1,4 milliárd euró jutott el az országba.
\n']
['\n\t\t\n\t\tRáadásul azok a pénzek, amelyek idecsordogáltak sokszor szabálytalanul és rossz struktúrában lettek felhasználva – húzta alá. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy 2009-ben – a Bajnai-kormány idején -, a szabálytalanul elköltött fejlesztési pénzek aránya meghaladta a 76 százalékot. Továbbá szólt arról is, hogy ebben az időszakban gyakran offshore-cégeknél kötöttek ki ezek az összegek.', 'Ezzel szemben a Fidesz-kormány határozott fejlesztési politikájának és a felgyorsított döntéshozatalnak köszönhetően sikerült elérni, hogy ma hazánk a fejlesztési források lehívásában a hetedik helyen áll az EU 28 tagállama közül - hangsúlyozta.', 'Józsa István fordítva ül a lovon', 'Az elmúlt hónapokban gyakran érkeztek vészjelzések a takarékszövetkezetektől - reagált Józsa István (MSZP) pénteki sajtótájékoztatójára a Fidesz szóvivője. Egyúttal emlékeztetett a Soltvadkerti Takarékszövetkezet és a Jó Gazda Takarékszövetkezet csődjére, amelyek az Országos Betétbiztosítási Alap felét „elvitték”, ráadásul úgy, hogy nem minden betétes jutott a pénzéhez.\xa0Ezért döntött a kormány úgy, hogy 100 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a takarékszövetkezeteknél – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.
\n']
„Józsa István fordítva ül a lovon, ugyanis a kormány nem elvesz, hanem ad a takarékszövetkezeteknek” – húzta alá. A szóvivő a PSZÁF véleményére hivatkozva kijelentette: jó a döntés, mert sokkal stabilabb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb működést tesz lehetővé ezeknek a pénzintézeteknek. „Ez a takarékszövetkezeti tagok érdeke és azoké is, akik nem külföldi bankok szolgáltatását akarják igénybe venni” – mutatott rá.
A szocialistáknak rosszul esik és fáj, ha a magyar tulajdonosok kezében lévő takarékszövetkezetek kapnak ilyen segítséget, ezért támadják ezt a döntést – fogalmazott Selmeczi Gabriella.
„Gyurcsány egyenlő Bajnaival, Bajnai egyenlő Mesterházyval”
A Bajnai Gordonék által szervezett „felcsúti kirándulást” érintő kérdésre reagálva a Fidesz szóvivője kifejtette: "a magyar emberek többsége tragikusan éli meg a Gyurcsány-Bajnai-kormányok regnálását", és nem véletlen, ha valahol megjelenik Bajnai, akkor tüntetnek ellene. Ennek kapcsán megjegyezte: „szánalmasnak tartom, hogy Bajnai elmegy az ország egy-egy településére, majd nem mer előbújni a buszból”.