Új közszolgálati szellemiség kialakítása a cél
Új közszolgálati szellemiség kialakítása, a polgárok szolgálatát szem előtt tartó hozzáállás visszaállítása a kormányzat célja - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára pénteken Budapesten.
Dátum: 2013-07-19 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:51.503381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tBiró Marcell a kormányablak-ügyintézők bizonyítványátadó ünnepségén elmondta, olyan közigazgatást szeretnének, amely az állampolgárokkal való találkozás során segítőkészen, felkészülten áll rendelkezésre.
\xa0\xa0\xa0
Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a kormányablak-ügyintézők lesznek az "állam nagykövetei" az ügyfélszolgálatban.\xa0Hangsúlyozta, ez egy olyan szemlélet alapján kialakult rendszer, ami alapvető változást hoz az államszervezet életében.
\xa0\xa0\xa0
Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke azt mondta, megítélése szerint a kormányablakok biztosítják a minőségi közigazgatás megvalósulását. Alapvető feltétel, hogy a kormányablakban dolgozó emberek kiemelt szakmai, illetve ügyfélszolgálati kompetenciákkal rendelkezzenek - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Szólt arról, a képzés iránt kiemelkedő volt az érdeklődés. A kompetenciavizsgálatra 11 ezren jelentkeztek, a kompetenciatesztet 9 ezer embert teljesítette sikeresen.\xa0A kiválasztási eljárás végén, februárban 6800 ember képzése kezdődött meg - közölte Csonka Ernő.
\xa0\xa0\xa0
A főváros különleges helyzetben van', 'Pesti Imre, Budapest Főváros kormánymegbízottja közölte, Budapestről 1100 ember vett részt a képzésben. Szólt arról, hogy a főváros különleges helyzetben van, ugyanis az ország közigazgatási ügyeinek hatodát Budapesten intézik.
\xa0\xa0\xa0
Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora köszöntőjében szólt arról, hogy a pénteki már a huszadik bizonyítványosztó ünnepség. Eddig több mint kétezer kormánytisztviselőnek adtak át kormányablak-ügyintéző képzés elvégzését igazoló okiratot - közölte.\xa0Mint mondta, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott ünnepségen mintegy négyszázan vettek részt.
\xa0\xa0\xa0
A közreadott sajtóanyag szerint 2800 leendő kormányablak-ügyintéző fejezte be a képzést és tett záróvizsgát július közepéig.\xa0Az NKE szervezésében a megyeszékhelyeken és a fővárosban 6800 leendő ügyintéző szerez majd idén végzettséget, akik a jövőre létesülő kormányablakokban több mint 2000 ügyben fognak az állampolgárok rendelkezésére állni.']