Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a magyar dinnye promóciója

Megkezdődött a magyar dinnye promóciója pénteken egy fővárosi bevásárlóközpontban található CBA üzletben, ahol a vásárlók 125 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.


Dátum: 2013-07-19 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:52.540189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tBudai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a kampánynyitó rendezvényen újságíróknak elmondta: a magyar görögdinnye népszerűsítése addig folyik majd az önkéntesen részt vevő nagy áruházláncok üzleteiben, amíg a magyar kínálat piacon lesz. Az előrejelzések szerint a szezon szeptember elején fejeződik be.

\xa0\xa0\xa0

Kijelentette: a magyar dinnye népszerűsítése 2010-ben kezdődött, és az elmúlt évek munkája meghozta eredményét. Míg korábban csökkent a termőterület, addig az idén országos átlagban 15-20 százalékkal, Békés megyében - az ország egyik legjelentősebb termőhelyén - pedig 25 százalékkal nőtt a dinnye termőterülete. A termésbecslés alapján az idén 200-250 ezer tonna görögdinnye várható, szemben a múlt évi 170 ezer tonnával.

\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az adatok azt mutatják, a magyar görögdinnyét népszerűsítő kampány elérte a célját, egyre nagyobb mennyiség fogy belföldön ebből a gyümölcsből. Tavaly a magyar dinnye 60 százalékát már belföldön értékesítették, és a cél az, hogy az eladás tovább növekedjen.

\xa0\xa0\xa0

Jelenleg mintegy 5 ezer ember dolgozik a dinnyeföldeken', 'Simonka György, a magyar zöldség-gyümölcs termékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos és Oravecz Tamás, a dinnyetermelők egyesületének elnöke elmondta, hogy jelenleg mintegy 5 ezer ember dolgozik a dinnyeföldeken, a jövő héten pedig - amikor a szezon teljesen beindul - már 10 ezren fognak.

\xa0\xa0\xa0

Annak ellenére, hogy a dinnyeszezon kezdete kicsit késett, minden feltétel adott, hogy első osztályú magyar görögdinnyét vásárolhassanak a vevők a következő hetekben. Az MTI kérdésére a két szakember közölte: a termelők jelenleg - minőségtől függően - 45-55 forintot kapnak a dinnye kilójáért, ez a szezon végére valószínűleg mintegy 10 forinttal csökken.\xa0']

Kapcsolódó elemek