AKI: több területen is világszínvonalú a magyar mezőgazdaság
Magyarország teljesítménye több agrárgazdasági területen is világszínvonalú - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) összeállítása alapján.
Dátum: 2013-07-19 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:53.238367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMagyarország a mezőgazdaságilag művelhető területek arányában a harmadik helyen áll az Európai Unión belül. A kiváló adottságokat mutatja, hogy e területek több mint 80 százaléka szántó, amivel az ország a tagállamok közül Dánia után a második helyet foglalja el, és mintegy 23 százalékkal múlja felül az uniós átlagot - ismertette a tárca.
\xa0\xa0\xa0
Az AKI adata szerint Magyarországon egy agrárgazdaságban foglalkoztatott ember a 27 uniós ország átlagánál 53 százalékkal nagyobb területen gazdálkodik, csak az Egyesült Királyság, Dánia és Franciaország rendelkezik ennél kedvezőbb adatokkal. Tavaly 15 ezerrel nőtt a mezőgazdaságban dolgozók száma.
\xa0\xa0\xa0
Magyarország a világ ötödik legnagyobb vetőmag-exportőre', 'A közlemény több területet is említ, ahol a magyar gazdaság kiemelkedően teljesít. Az összesítés szerint Magyarország a világ ötödik legnagyobb vetőmag-exportőre. A szaporítóanyag termőterületét tekintve az európai ranglista hetedik helyét foglalja el az ország, az előállított vetőmag mennyisége megközelíti a 270 ezer tonnát.
\xa0\xa0\xa0
A\xa0kukorica és mustármag vetőmagját Európán belül Magyarországon termesztették a második legnagyobb területen 2011-ben.\xa0', 'Az évi több mint egymillió tonnás napraforgómag-termeléssel Magyarország a nyolcadik helyen szerepel a világrangsorban, a magyar kivitel pedig az elmúlt három évben 8-19 százalékos részarányt képviselt a világ kereskedelmében - ismertette a VM.']