Tizenhét éves merénylők
Tizenhét éves volt mindkét palesztin támadó, aki kedden öngyilkos merényletet hajtott végre Izraelben és a Jordán nyugati partvidékén. A merényletben megölt egyik izraeli katona csak egy évvel volt idősebb náluk. A két tizenhét éves öngyilkos merénylő csak néhányháztömbnyi távolságban lakott egymástól, de állítólag nem is ismerték egymást.
Dátum: 2003-08-13 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:59.262358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyiküket a Hamász radikális iszlám mozgalom eszméi vonzották, a másik pedig az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevében csatolta magára robbanóanyaggal teletűzdelt övét. A Hamász nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyet az ő öngyilkos merénylője küldött tette elkövetése előtt családjának. Ebben ez áll: "Apám! Ne szomorkodj! Büszke lehetsz, mert fiad Allah nevében vértanúként halt meg." Az AP jelentése szerint Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter a merényletek hatására lerövidítette magánjellegű európai utazását, és visszatért Izraelbe. Megfigyelők nem tartják azonban valószínűnek, hogy a zsidó állam az új támadásokra kiterjedt hadművelettel válaszolna. Ariel Saron miniszterelnök egyelőre nem hívta össze kormányának biztonsági kabinetjét, ami hasonló támadások esetén korábban megszokott volt. Tanácskozik azonban William Burnsszel, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottjával.
MTI - fidesz.hu