Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A nemzet közös célokért képes együttműködni"

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogának pénteki elnyerése jó példa arra, hogy a nemzet képes az együttműködésre a közös célokért.


Dátum: 2013-07-20 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:54.996356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA kormányfő a közmédiának adott - a Kossuth Rádió Krónika című péntek esti műsorában és a Duna tévécsatornán sugárzott - nyilatkozatában kiemelte: ugyan Budapest a házigazda, de a főváros az ország támogatása nélkül nem tudja megrendezni a vb-t, ezért is volt szükség a kormány részéről garanciákra, illetve megállapodások megkötésére.

\xa0\xa0\xa0

A világ úgy látja, hogy mi biztosan állunk a lábunkon', '"Ez egy óriási kihívás" - fogalmazott Orbán Viktor arra utalva, hogy ilyen rangos sporteseménynek Magyarország még soha sem adott otthont. Hangsúlyozta: Európában válság van, és Magyarországon kívül egyetlen egy európai ország sem pályázott.\xa0"Azok az országok vághatnak bele ilyen versenybe, akik érzik, hogy biztosan állnak a lábukon. A világ úgy látja, hogy mi biztosan állunk a lábunkon, és rá lehet bízni a magyarokra a rendezést" - mondta a miniszterelnök.

\n']

['\n\t\t\n\t\tSzerinte döntő volt a rendezés elnyerésében, hogy 2005 és 2012 között a vizes sportokban Magyarország hét sikeres, nagy nemzetközi rendezvény, ebből öt Európa-bajnokság házigazdája volt.\xa0Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a magyar múlt, az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd óta az eredmények, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címek, a versenyzők és az edzők teljesítménye nélkül Magyarország nem tudta volna a nála gazdaságilag jóval erősebb országokat maga mögé utasítani, például a feltörekvő Azerbajdzsánt vagy az Egyesült Arab Emírségeket.

\xa0\xa0\xa0

"Sportot csak nemzeti alapon lehet művelni"', 'Orbán Viktor hangsúlyozta: gazdaságilag is érdemes ilyen vb-nek otthont adni, mert "sokkal többet fog hozni, mint amennyit visz", de ezeken túlmenően is felbecsülhetetlen értéke van a rendezésnek. Egyúttal kiemelte, a nemzet közös célokért képes együttműködésre, mert "sportot csak nemzeti alapon lehet művelni".\t\t\t\n']

Kapcsolódó elemek