"Magyarország Európa lovasközpontja lehet"
A lovak iránti szeretet a magyar kultúra része, amelyet a Fidesz-kormány tudatosan ápolni, gondozni kíván - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, a Lipicai Lovasfesztivál szombati programjait megelőzően, Szilvásváradon. Ugyanitt Horváth László, a nemzeti lovas stratégia előkészítéséért és végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett: az elmúlt másfél évben a regisztrált lovas szolgáltatók száma 60 százalékkal nőtt.
Dátum: 2013-07-20 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:56.839197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amellett, hogy a lovaskultúra érzelmileg is nagyon sokat tud adni minden korosztálynak, gazdaságilag is fontos befektetés – hangsúlyozta a szóvivő köszöntőjében. Megfogalmazása szerint a lósportok, a lovasturizmus, az olyan lovasfesztiválok, mint ez is itt, Szilvásváradon, hazai és külföldi vendégeket, szakembereket vonz, munkahelyeket képes teremteni. A lovaskultúránkat tehát gazdasági előnyünkre is lehet fordítani – fűzte hozzá.
['\n\t\t\n\t\tA kormány ezért átfogó stratégiát tervezett és a lovas szakmával közösen alkotta meg a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyet messze nem a fióknak gyártottunk – emelte ki, hozzátéve: a lovasokért a lovaskultúráért már számos intézkedés meg is valósult.', 'Ez nagy élmény a gyerekeknek', 'Selmeczi Gabriella a stratégia részleteiről szólva kifejtette: „szeptembertől\xa0 a gyerekek már 200 általános iskolában lovagolni is tanulhatnak. A lovaskultúra ugyanis a Nemzeti Alaptanterv, így a testnevelés órák része lett”. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy egyre több iskola dönt majd hasonlóan, hiszen ez nagy élmény a gyermekeknek.', 'Jó a szülőknek, akiknek nem kell mélyen a zsebükbe nyúlni, hogy a gyerek lovagolhasson.\xa0 És jó a hazai lovardáknak, amelyeknek megnő a kihasználtsága – fűzte hozzá. Azok a tehetséges gyerekek is tudnak lovagolni, akik idáig anyagi okok miatt nem tehették meg – jegyezte meg.
\n']
['\n\t\t\n\t\tDe nemcsak a legkisebbek, hanem akár az egyetemisták is lovagolhatnak majd, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésébe is bekerül majd a lovaglás – emelte ki a szóvivő. Esélyünk van arra, hogy Magyarország Európa lovasközpontja legyen – mutatott rá', 'Magyarország immáron Európa legszabadabban belovagolható országa', 'A magyar lovasterápiáról szólva Selmeczi Gabriella elmondta, hogy azt is sokkal tudatosabban szeretnénk fejleszteni, és lehetőség szerint az egészségbiztosítási rendszerbe bevonni. A lovasszolgáltatók körébe bekerült a terápiás lovaglás – tette hozzá.', 'A lovasterápia nagyon sok sérült, a fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve magatartási zavarral küzdő gyermeken segített már. Nemcsak mozgásterápiás hatása van, hanem nagyon jó eredményeket lehet vele elérni pszichológiai szempontból is. Javítja a figyelmet, az önbizalmat, az érzelmi fejlődést és a társas kapcsolatokat is.', 'A lovasturizmus fejlesztése szempontjából óriási lépés, hogy Magyarország immáron Európa legszabadabban belovagolható országa lesz, az erdőket is végre át lehet lovagolni – fogalmazott a fideszes politikus. Ehhez 1 hónappal ezelőtt törvényt is módosítottunk és már 1140 km lovasútvonalat feltártunk – jegyezte meg.
\n']
['\n\t\t\n\t\t„A lovasok évtizedek óta vártak erre a törvénymódosításra, hiszen teljesen életszerűtlen szabályok akadályozták eddig a tereplovaglást. Ettől kezdve Európai szinten is példa értékű, hogy a lovasok és a kerékpárosok is szabadon mozoghatnak erdeinkben” – emelte ki.', 'Szeretnék visszaadni a lovas szakmák becsületét', 'A Fidesz szóvivője közölte, hogy szeretnék visszaadni a lovas szakmák becsületét, ezért a szakképzési rendszerben újra megjelentek az olyan szakmák, mint lovastúra vezető és patkoló kovács. Tájékoztatott arról is: 2013 márciusában a kormány döntött számos lovaslétesítmény fejlesztéséről, köztük az itt található Szilvásváradi Lovas és Kulturális Rendezvényközpont fejlesztéséről.', 'Az itteni Szilvásváradi lovas központ 1,6 milliárd foritnból újul meg – mondta Selmeczi Gabriella, hozzátéve: a beruházás része lesz az új Szalajka-völgyi látogatóközpont felépítése és működtetése is.', 'Horváth:\xa060 százalékkal nőtt\xa0a regisztrált lovas szolgáltatók száma', 'Horváth László (Fidesz) országgyűlési képviselő, megyei kormánymegbízott elmondta: európai mércével is egyedülálló, hogy egy kormány nemzeti lovasprogramot alkosson. Hozzátette: a munka dandárja a vidékfejlesztési miniszterre hárul, az ő munkáját fogja segíteni miniszterelnöki megbízottként, de a program végrehajtásában szerepet vállal a gazdasági tárca és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is. A szükséges forrásokat a költségvetésből biztosítják - tette hozzá.
\n']