Amnesztiatörvények törlése Argentínában
Eltörölt az argentin képviselőház két amnesztiatörvényt, amelyek meggátolták a nyolcvanas években elkövetett jogsértések felelőseinek megbüntetését. A döntés hétórás vitát követően született meg helyi idő szerint kedden késő este. A képviselőház aktusa - amely még a szenátus jóváhagyására vár - azt jelenti, hogy Argentínában újra felelősségre vonhatók mindazok, akik súlyos bűncselekményeket követtek el az 1976 és 1983 közötti diktatúra idején.
Dátum: 2003-08-13 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:59.660057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A junta bukása után számos katonatisztet elítéltek a diktatúrával szembeszálló baloldali ellenzékiek elrablása, megkínzása és meggyilkolása miatt, 1990-ben azonban a most eltörölt törvények alapján amnesztiában részesültek. Emberjogi szervezetek szerint akár a 30 ezret is elérheti a diktatúra áldozatainak száma. Néstor Kirchner argentin államfő beiktatásakor ígéretet tett arra, hogy megreformálja a dél-amerikai ország igazságszolgáltatási rendszerét - emlékeztetett az AP amerikai hírügynökség. Argentína a múlt hónapban tette lehetővé a katonai junta volt tagjainak kiadatását.
MTI - fidesz.hu