Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árfolyamrés és visszatérítés


Dátum: 2013-07-22 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:00.410380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsár Anna: Azt eddig a jelek szerint még senki nem tárta fel, potosan mi volt az éveken át folytatott devizaalapú hitelezési konstrukció pénzügyi, jogi alapja. Aki pedig esetleg netalán mégis feltárta, az nem siet közölni a nyilvánossággal. Így többnyire csak laikus érintettek , érdeklődők kísérleteznek az elemzéssel, de a lényeget természetesen nem tudják megragadni.

(...)

A megoldás így a kormány felelőssége lesz, ám ahhoz is kell némi bravúr, hogy ilyen körülmények közt jogszabályt alkossanak az egyedi hitelszerződések hibáinak megszűntetésére, a helyzet rendezésére.

(...)

Aki időt nyer, életet nyer - vélekednek a nehéz helyzetű családok, mások viszont attól tartanak, hogy részben az ő adóforintjaikból próbálja majd kisegíteni a törvényhozás az érintetteket. A hitelintézetek közben gondosan őrzik a titkaikat, s a múltról lehetőleg nem beszélnek. Ebben a helyzetben bizony nagyon nehéz igazságot tenni.

Kapcsolódó elemek