Zugló jobban teljesít
Javában zajlanak a nyári szünidő idejére tervezett intézmény-felújítások Zuglóban. Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere július 18-án a Liszt Ferenc Általános Iskolában tekintette meg a munkálatok menetét - tájékoztatta portálunkat Zugló Önkormányzata, hétfőn.
Dátum: 2013-07-22 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:05.167084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlés szerint a Liszt Ferenc Általános Iskola mintegy 170 millió forint összértékű beruházásból szépül, újul meg. A kivitelezés keretében többek közt teljes egészében renoválják a régi épület homlokzatát, hőszigetelést kapnak a nyílászárók, az udvari térburkolatok helyreállítása mellett 500 négyzetméter új térburkolat készül. Emellett új aszfalt sportpályát alakítanak ki, felújítják a gyermek mellékhelységeket és 6 vizesblokkban teljes egészében kicserélik a gépészeti- és az elektromos vezetéket is.
Kiemelik: Zuglóban, dr. Papcsák Ferenc polgármester kezdeményezésére minden nyári időszakban felújításra kerül a kerület valamennyi önkormányzati tulajdonú oktatási és szociális intézménye. Idén sikeres Európai Uniós pályázatok révén egymilliárd, önerőből pedig 600 millió forintból valósulnak meg a kivitelezések.
Dr. Papcsák Ferenc, a kerület polgármestere elmondta: „Mivel Zugló sokkal jobban teljesít, mint valaha, örömmel tölt el, ha az ellenzék csak az eredményeinket kritizálja. Az előző kerületvezetés mit sem törődött a kerület intézményeivel, az Önkormányzat épületével, közterekkel. Számukra ismeretlen fogalmak a tiszta, rendezett körülmények, példa erre, hogy a Polgármesteri Hivatal épületében 1975 óta nem volt felújítás.
Remélem, ez a felújítás-sorozat az ellenzéki képviselőket is meggyőzi arról, hogy a kerület vezetése jól végzi munkáját! Zugló jobban teljesít, ugyanis szeptembertől még szebb, tisztább, megújult intézményekben folytatódhat a gyermekek nevelése, oktatása, és a szociális tevékenység.” - zárul a közlemény.