"Próbáljunk erőt meríteni a múltunkból"
Kövér László szerint túl kellene tenni magunkat azon, hogy az országot ért múltbéli sérelmeken, a nemzetet ért tragikus eseményeken "búsongunk", ehelyett inkább meg kellene próbálni erőt meríteni a múltunkból a jövőre nézve.
Dátum: 2013-07-23 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:12.655279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés elnöke erről kedden Balatonfenyvesen, a Magyar Népfőiskolai Collegium 23. alkalommal megrendezett konferenciahetén beszélt a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és Magyarországról érkezett mintegy 150 résztvevő előtt tartott előadásában.
"Ezt a fajta előretekintő, önmagunk értékeiben biztosan, a magunk erejében meg a Jóisten segítségében bízó mentalitást szeretnénk megvalósítani" - mondta a házelnök, hozzátéve: mindaz, amit az elmúlt három évben tettek, ezt szolgálja nemcsak a szűkebb, de a tágabban vett nemzetpolitikában, azaz a 15 milliós magyarságról való gondoskodás politikájában is.