Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány napirendjén a devizahitelek ügye

A devizahitel-szerződések módosításának lehetőségeiről és a demográfiai programról is tárgyal szerdai ülésén a kormány.


Dátum: 2013-07-24 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:15.539630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hét kedden beszélt arról, hogy a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint azt vizsgálják, hogy a szerződéskötéskori körülmények alapvető megváltozására hivatkozva miként lehetne jogszabállyal átírni a bankokkal kötött szerződést.', 'Cél, hogy minél több devizahitelesen tudjanak segíteni', 'Ilyen - a szerződésmódosítást indokoló - körülmény elsősorban az árfolyam-különbözet, hiszen nem róható fel az ügyfélnek, ha rajta kívül álló ok, például az árfolyam "elszaladása" miatt válik képtelenné tartozása fizetésére - közölte a tárca, hozzátéve: a polgári törvénykönyv lehetővé teszi, hogy a parlament jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát.\xa0Az a cél, hogy a gazdasági ésszerűség figyelembevételével minél több devizahitelesnek tudjon segítséget nyújtani a kabinet - hangsúlyozta a KIM.

\xa0\xa0\xa0

Rugalmas gyed, otthonteremtés és a családi adórendszer kiszélesítése\xa0', 'A kormányülés másik kiemelt témája a demográfiai program. Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár egy hete - hangsúlyozva, hogy kormánydöntés még nem született az ügyben - azt mondta: a népesedéspolitikai program első eleme az adókedvezmény kiterjesztése mindazokra a családokra, amelyek a jelenlegi kedvezményt nem tudják teljesen visszaigényelni gyermekük, gyermekeik után. Szerepel benne azon egyetemisták, főiskolások támogatása is, akik családot szeretnének alapítani. A javaslat harmadik eleme a rugalmas gyed bevezetése, szabályainak és támogatási rendszerének kialakítása - részletezte Soltész Miklós, további területként említve a szocpol, vagyis az otthonteremtési támogatás kidolgozását, adott esetben bővítését.']

Kapcsolódó elemek