Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konzultációk orosz és koreai oldalról

Teljesen logikus, hogy Észak-Korea biztonsági garanciákat kér - mondta Alekszandr Loszjukov orosz külügyimiszter-helyettes szerdán Moszkvában, ahol konzultációk kezdődtek az orosz, illetve az észak- és a dél-koreai diplomácia képviselői között.


Dátum: 2003-08-13 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:01.140730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyminiszter-helyettesi szintű egyeztetések célja az, hogy előkészítsék az észak-koreai nukleáris programról két hét múlva Pekingben tartandó hatoldalú tárgyalásokat. Loszjukov szavai szerint Moszkva nem kíván a döntőbíró szerepében fellépni, de hozzá kíván járulni a nukleáris program által kiváltott feszültség enyhítéséhez. Értékelése szerint a Koreai-félszigeten kialakult válság Oroszország biztonságára nézve is fenyegetést jelent. Mint mondta, nemcsak az a veszély, hogy esetleg atomfegyver van a félszigeten, hanem az, hogy azt esetleg be is vethetik. A diplomata szerint Észak-Koreával szemben csak végső esetben lehet szankciókhoz, például bizonyos programok befagyasztásához folyamodni. Most a legfőbb cél a nyugodt, kölcsönös bizalmon alapuló egyeztetési légkör megteremtése. Az orosz tárgyalóküldöttséget vezető Loszjukov sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Washington és Phenjan között igen mély a bizalmatlanság. Az Interfax jelentése szerint Moszkva többoldalú biztonsági egyezmény megkötését kezdeményezi. A hírügynökség által idézett névtelenséget kérő külügyi forrás szerint a paktumot négy állam - az Egyesült Államok, Észak-Korea, Kína és Oroszország -, illetve esetleg Dél-Koreát és Japánt is bevonva hat ország kötné meg. A moszkvai konzultációkon Észak-Koreát Kun Szun Un, Dél-Koreát pedig Kim Dzsa Szup, országaik külügyminiszter-helyettesei képviselik. Orosz részről külön-külön tárgyalnak a két Korea képviselőivel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek