Érdekképviseletek a burkolt tandíj és a felsőoktatás átalakítása ellen
Nem alkalmas társadalmi vitára a felsőoktatás tervezett reformjának koncepciójáról szóló, az Oktatási Minisztérium honlapján közzétett szakértői anyag - hangsúlyozta Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Papp elmondta azt is, hogy a szakértői anyag felveti az intézmények magánosítását, a dolgozók közalkalmazotti státusának megszüntetését és "burkoltan" a tandíj bevezetését.
Dátum: 2003-08-13 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:01.674822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az FDSZ ugyanakkor támogatja az 1999-ben elindított, úgynevezett bolognai folyamat részeként az egységes európai felsőoktatási térség kialakítását, a szakértői anyag erre vonatkozó fejezetét pedig elfogadja - tette hozzá Kis Papp László, a tömörülés vezetője.
"Azt azonban nem tudjuk elfogadni, hogy ezzel egy időben sor kerüljön a magyar felsőoktatási rendszer struktúrájának teljes átalakítására" - mondta az elnök, utalva arra, hogy a szakértői anyag felveti az intézmények magánosítását, a dolgozók közalkalmazotti státusának megszüntetését és "burkoltan" a tandíj bevezetését. Emlékeztetett arra: a két kormányzó párt választási ígéretei között szerepelt, hogy ebben a ciklusban nem vezetik be a tandíjat.
Az FDSZ elnöke szerint a felsőoktatási dolgozók közalkalmazotti státusának megszűnése azzal járna, hogy a versenyszféra szabályainak megfelelően fél-egyéves szerződéseket kötnének a felsőoktatásban dolgozó tanárokkal, kutatókkal és szakalkalmazottakkal.
Kis Papp László elmondta: 2003-ban 3,4 milliárd forintot vonnak el a magyar felsőoktatástól, a dologi kiadások csökkentésével rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek már idén az intézmények és szavai szerint a "2004-es költségvetésben drámai megvonásokról van egyelőre a kulisszák mögött szó".
Véleménye szerint ilyen nehéz gazdasági helyzetben szigorúan csak azokat az intézkedéseket kellene végrehajtani, amelyek a bolognai folyamathoz kapcsolódnak. Mint mondta, az érdekképviseletek augusztus végéig összeállítják a szakértői anyag első fejezetével, a bolognai folyamattal kapcsolatos észrevételeiket, azonban a dokumentum további részének elhagyását javasolják, mivel az "teljesen idegen a bolognai folyamat végrehajtásától".
Újságírói kérdésre elmondta: ismeretei szerint az Oktatási Minisztérium honlapján található 119 oldalas szakértői anyag elkészítése 65 millió forintba került. "Úgy gondoljuk (...), hogy a hallgatói önkormányzat és a felsőoktatási érdekképviselet ilyen anyagot társadalmi munkában el tudott volna készíteni" - hangoztatta az elnök.
Mayer György, az FDSZ titkára kifejtette: Magyar Bálint téved, amikor a felsőoktatási dolgozók közalkalmazotti viszonya megszüntetésének okaként arra hivatkozik, hogy az e státusban lévő oktatókat nem lehet elbocsátani, illetve nem fizethető számukra magasabb bér.
Mint mondta, a közalkalmazotti törvény szerint 10 féle lehetőség van az egyetemi dolgozók állásának megszüntetésére, a munkáltatók pedig a teljesítmény szerint differenciálhatják a közalkalmazottak fizetését a bértáblában garantált minimum fölött.
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kifejtette: az intézményi reformmal a hallgatók kiszorulnának a stratégiai döntéshozatalból.
Ismertetése szerint az intézményi tanácsok szétbontásával létrehozott, a tanulmányi ügyekben döntő szenátusban maximum 25 százalékos arányban képviseltethetnék magukat a hallgatók, azonban a stratégiai döntéseket meghozó igazgatótanácsokban nem vehetnének részt.
Megjegyezte, eddig az egyetemi és kari tanácsokban a hallgatói részvétel 25-33 százalékos volt.
Elmondása szerint jövő héttől lesz elérhető a szervezet honlapján a HÖOK álláspontja a szakértői anyaggal kapcsolatban, amelyet az Oktatási Minisztériumnak is megküldenek.
MTI - fidesz.hu