Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb segítség a gyermeket nevelők részére

A kormány döntése értelmében újabb segítséget kaptak azok a családok, amelyek gyermekeket nevelnek. Ugyanis a családi adórendszer még nagyobb arányú lesz, mint ezidáig volt – jelentette be Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-07-25 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:27.470248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

„Azt szeretnénk, ha a családi adókedvezményt minden család 100 százalékban ki tudná használni” – hangsúlyozta a szóvivő. Selmeczi Gabriella kifejtette: a szerdai kormánydöntés ahhoz nyitja ki a kaput, hogyha valaki nem tudja a személyi jövedelemadójából az adókedvezményt teljes mértékben felhasználni, akkor vagy a 7 százalékos egyéni egészségbiztosítási járulékból, és/vagy a 10 százalékos nyugdíjjárulékból is igénybe tudja venni azt.

Szólt arról is, hogy alapvetően ez a három vagy annál több gyereket nevelő családokat érinti majd, ahol az összjövedelem nem éri el a bruttó 625 ezer forintot. Továbbá azoknak a kétgyermekes családoknak is segítség lehet, ahol a szülő vagy szülők összjövedelme bruttó 125 ezer forintnál kisebb – tette hozzá. Akár több tízezer forinttal is több maradhat ezeknek a családoknak a zsebében – mutatott rá a szóvivő.

Selmeczi Gabriella kitért arra is, hogy három irányban tervezik változtatni a vonatkozó jogszabályokat. Ennek kapcsán kifejtette: a nagycsaládos anyukák munkavállalását azzal támogatnák, hogy költségmentessé tennék a három vagy annál több gyereket nevelő nők foglalkoztatását egészen a legkisebb gyermek 8 éves koráig.

További változtatásként említette, hogy a támogatások időalapú számítását pénzalapúvá tennék, ami azt jelenti, hogy a kismama dönthetné el, hogy a 6 hónapig járó gyermekágyi segélyt, a 2 évig járó gyedet és a 3 évig felvehető gyest mennyi idő alatt akarja igénybe venni. Mindezeken túl támogatnák a felsőoktatásban résztvevők gyermekvállalását is, mégpedig úgy, hogy az egyetemi éveket is munkaviszonynak tekintenék.

Ha a baloldalon múlna, megint a gyermekes családok húznák a rövidebbet

„Sajnálattal látjuk, hogy a baloldal a rezsicsökkentés mellett rendkívüli intenzitással támadja a családi adórendszert is” – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.

Hozzátette: a „bukott baloldal” azt gondolja, hogy a családi adórendszert szűkíteni kell. Ennek kapcsán kifejtette: Bajnai és Mesterházy bevallotta, hogy szűkítenék a kedvezményezettek körét, Gyucsány Ferenc pedig egyenesen eltörölné a kedvezményt. Szerinte a magyar családi adórendszer perverz – jegyezte meg. A szóvivő rámutatott, ha a baloldalon múlna, megint a gyermekes családok húznák a rövidebbet.

Ezt a szocialistáknak is tudnia kellene

Miután az Európai Bizottság és a nemzetközi elemzők is sorra ismerik el Magyarország teljesítményét, a szocialisták minden jel szerint tudatosan próbálják félrevezetni a magyar embereket – reagált Burány Sándor szocialista politikus csütörtöki sajtótájékoztatójára Selmeczi Gabriella.

Amióta Magyarország szakított a Gyurcsány-Bajnai-korszak szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájával, a magyar államadósság csökkenő pályára állt, az ország pénzügyileg saját lábára állt, és az európai országokéval ellentétben pozitív foglalkoztatási trend  - fűzte hozzá.

Most éppen az ellenkező irányba tart tehát az ország, mint a szocialisták kormányzása idején: akkor az államadósságot és a munkanélküliséget megduplázták, és olyan felelőtlenül költekeztek, hogy miattuk 9 éven át túlzottdeficit-eljárás alatt állt az ország – szögezte le.

Ugyanakkor utalt arra is a szóvivő, azt minden bizonnyal a szocialistáknak is tudniuk kell, hogy az államadósság évközben hullámzik, az államadósság valós mértékét az idén esedékes törlesztőrészlet, valamint a jövő évi törlesztőrészlet esetlegesen előrehozott kifizetése után lehet látni. Egyúttal megemlítette azt is, hogy az ellenzék nem kalkulál az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által felhalmozott tartalékokkal sem.

Az eredetileg tervezett 55 ezer helyett 59 ezer diákot vettek fel államilag finanszírozott képzésre

A szülők ma jóval nyugodtabbak lehetnek, mert nem értéktelen diplomát nyomnak majd gyermekük kezébe, ők ugyanis már egy olyan felsőoktatási rendszerbe kerülnek be, amely a munkaerőpiacra készíti fel őket - kommentálta Selmeczi Gabriella a szeredán közzétett  felsőoktatási ponthatárokat.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4576, 'source_type': 'media', 'source_id': 11130, 'target_type': 'article', 'target_id': 129480, 'relation_type': 'describes'}