"Most van, a jövőben nem lesz"
A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is: újra nekirugaszkodik a kormány a "luxusáfa" bevezetésének.
Dátum: 2013-07-26 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:29.523656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Most van, a jövőben pedig nem lesz" lakáscélú devizahitel - a kormányfő szavai szerint ezt kell megoldania Varga Mihálynak, akit a szerdai kormányülésen bíztak meg a feladattal. Az ennek határidejét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, "azt mondtuk neki (Varga Mihálynak), hogy siessen".
['\n\t\t\n\t\tA tárcavezető szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ - közölte a miniszterelnök, hozzátéve ugyanakkor: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy "hát ilyen a boksz, így működik a pénzvilág".
\xa0\xa0\xa0
A lakáscélú devizahitelek konstrukciója rossz a családoknak és a gazdaságnak is', 'Felidézte, a devizahitelesek korábbi megsegítései alkalmával, a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő kialakításakor a kormány "nem sok energiát fecsérelt" a tárgyalásokra, mert akkor még Magyarország gyenge állapotban volt, ezért a kabinet "villámháborút" folytatott. Most azonban az ország erős, "ezért nem is egy végtörlesztés típusú megoldást javaslunk, hanem egy nyugodt, higgadt tárgyalást" - tette hozzá.', 'Arra a felvetésre, hogy esetleg ezeket a korábbi intézkedéseket erősítik-e, Orbán Viktor azt válaszolta: ezek lehetséges döntések, "de a cél nem az, hogy javítsunk az eddigi eszközökön", hanem a lakáscélú devizakölcsönök kivezetése. Hozzátette, "a mi gondolkodásunk középpontjában azok állnak, akiknek egy lakásuk van, amelyben laknak, és ilyen értelemben az egyetlen vagyontárgyukat fenyegeti veszély".
\xa0\xa0\xa0
"Azért tudtunk széles felhatalmazást adni a gazdasági miniszternek, mert több olyan alkotmányos megoldás is létezik, amellyel a korábban megkötött szerződéseket módosítani tudjuk" - jelentette ki Orbán Viktor.\xa0A miniszterelnök szavai szerint a lakáscélú devizahitelek konstrukciója rossz a családoknak és a gazdaságnak is, ez a legsebezhetőbb oldala ma az országnak. Úgy fogalmazott, az ilyen devizakölcsönt felvevő embereket becsapták, a bankok "minimum gondatlan, ha nem rosszhiszemű magatartást" tanúsítottak, ráadásul az állami szervek sem tették meg azt, amit meg kellett volna tenni.
\xa0\xa0\xa0
"Egy újabb nekirugaszkodásra lesz szükség"', 'A rádióinterjúban Orbán Viktor ismét felvetette a luxuscikkeket - például luxusautókat, ékszereket - terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Emlékeztetett, hogy korábban az Európai Bizottság "visszaverte" a magyar kormány ilyen irányú törekvését, de - mint hangsúlyozta - "egy újabb nekirugaszkodásra lesz szükség", mert így válhat teljessé a magyar - szerinte Európában a legjobb - adórendszer igazságossága.
\xa0\xa0\xa0
A kormányfő elmondta: a nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztését és a luxustermékek magasabb áfáját is építse be a jövő évi adótörvényekbe.\xa0A családi adózással kapcsolatban jelezte, az a probléma állt elő, hogy aki több gyermeket vállal és kevesebbet keres, az ugyan rendelkezik az adókedvezmény lehetőségével, de nem tudja azt érvényesíteni. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ilyen esetben igénybe vehető a kedvezmény a járulék terhére is. Tájékoztatása szerint ez mintegy 250-260 ezer családnak nyújt segítséget.', ' \n']
['\nEzért erősítették meg a szakiskolai rendszert', 'Emelni kell a felsőoktatási felvételi ponthatárokat - közölte Orbán Viktor. A kormányfő a felsőoktatási ponthatár meghúzásával összefüggésben elmondta, egyetért abban a szocialista Hiller István volt oktatási miniszterrel, hogy fel kell emelni a bekerüléshez szükséges, jelenleg 240-es minimumponthatárt.
\xa0\xa0\xa0
A 240-es ponthatár ugyanis "egy közepes dolog", márpedig közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes - fogalmazott, hangsúlyozva ugyanakkor: nincs ellene, hogy a közepes képességűek is tanuljanak, de nem egyetemen, hanem egy másfajta képzésben, szakképzésben. Ezért is tett lépéseket a kormány a szakiskolai rendszer erősítése és a technikusi képzés visszaállítása érdekében, a következő időszak fontos feladata pedig a szakfőiskolák megteremtése lesz.
\xa0\xa0\xa0
Az önköltséges felsőoktatási képzésről szólva Orbán Viktor kifejtette: szerinte a diákmegmozdulások eredményeképpen háttérbe szorult diákhitelrendszert "nem szabad teljesen elfelejtenünk". Úgy fogalmazott, fájlalja, hogy rossz beállításba került ez a hitelrendszer, amelyet azonban folyamatosan átalakítanak, és így szerinte az a végén egy olyan kiugróan kedvezményes lehetőség lesz, amelyet érdemes megfontolniuk mindazoknak, akik nem tudnak bekerülni az államilag finanszírozott keretbe.
\xa0\xa0\xa0
"A mostani kormány is nyögte ezt a terhet"', 'A miniszterelnököt az interjúban megkérdezték arról, hogy a Sólyom lehet-e az új nemzeti légitársaság, amely a vezérigazgató bejelentése szerint hamarosan megkezdi működését. Orbán Viktor elmondta, a magyar állam korábban évente mintegy 40 milliárd forintot költött a Malév fenntartására.
\xa0\xa0\xa0
A mostani kormány is "nyögte ezt a terhet", mert úgy gondolta, a nemzeti légitársaság fontos dolog. Az Európai Unió azonban másképpen gondolta, és tiltott állami támogatásnak minősítette ezt az állami forrást - fejtette ki, közölve: "ez a tilalom fennáll minden új légitársaság esetében is, ezért nem látom annak a lehetőségét, hogy az EU döntése után költségvetési támogatást tudjunk nyújtani bármilyen légitársaságnak".
\xa0\xa0\xa0
Nyereséget hoz a vb', 'Azzal kapcsolatban, hogy Budapest rendezheti az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát (vb), a kormányfő azt mondta: a pályázásnál arról nem kellett meggyőzni a kabinetet, hogy ez jó volna Magyarországnak, az üzleti modellből ugyanis világosan kiderül, nyereséget hoz a vb. Figyelemmel arra, hogy Magyarország a 2017-es junior úszó vb rendezését is elnyerte, nem egyik napról a másikra kell létrehozni a befektetéseket - fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Szombaton jön "a mi időnk"', 'Orbán Viktort végül megkérdezték a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborral, Tusványossal kapcsolatban tett román külügyi nyilatkozatról, amely szerint a tusnádfürdői szabadegyetem olyan, mint a magyar kormány egyik ülése, amelyet ezúttal Romániában szerveztek meg.
\xa0\xa0\xa0
A kormányfő szavai szerint "a románoknak tulajdonképpen ez a hasonlata nem indokolatlan azzal a megszorítással talán, hogy nem egyszerre vesznek részt a tusnádfürdői táborban a magyar kormány tagjai, mert akkor ki marad itthon az üzletben?". Szombaton a mi időnk címmel tart előadást Orbán Viktor az erdélyi Tusnádfürdőn. A miniszterelnök a rádióinterjúban megjegyezte, hogy a tusnádfürdőihez hasonló nyári szabadegyetemet tartanak Kőszegen, és azon idén a visegrádi négyek (V4) kormányfői is részt vesznek.']