Kiárusítják a felsőoktatást
A felsőoktatás modernizációjáról szóló kormányzati tervet nem szabad és nem is lehet megvalósítani - mondta Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke szerdán Budapesten, a tagozat elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-08-13 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:01.990061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előző kormány oktatási minisztere felháborítónak nevezte, hogy a szakértői vitaanyagot, amely szerinte a felsőoktatás kiárusítását, színvonalának csökkentését kívánja törvénybe iktatni, a nyári szünetben hozták nyilvánosságra.
Pálinkás József közölte, a felsőoktatás modernizációjáról szóló, általa igen gyenge színvonalúnak minősített vitaanyagra, a tárca 92 millió forintot különített el és 65 millió forintot fizetett ki.
A tagozatvezető kiemelte, hogy az elképzelés szerint "a minisztériumoknak tetsző tagokból álló" igazgatótanácsokkal irányítanák az egyetemeket és jelölnék ki a rektorokat. "A magyar felsőoktatás élére komisszárokat kívánnak állítani" - mutatott rá.
A kulturális tagozat ismételten tiltakozott a Magyar Rádió és annak elnöke ellen indított "politikai hajtóvadászat" miatt. Szalai Annamária fideszes képviselő, a tagozat médiaszekciójának vezetője aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a közszolgálati Magyar Televízió több, határon túliaknak szóló műsort is meg kíván szüntetni.
A kettős állampolgárság kapcsán a tagozat arra szólítja fel a magyar kormányt, adjon világos választ a szerb miniszterelnök felvetésére. "Kezdeményezzen a kabinet megállapodást Szerbia-Montenegróval a kettős állampolgárságról és Kijevvel a magyar vízumkérdésről" - mondta Pálinkás József.
A sajtótájékoztatón közölték, hogy a kulturális tagozatba újabb 107 tagot vettek fel, többek között Gyarmati Dezső olimpiai bajnokot, Beregszászi Olga színművésznőt és Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztőjét.
MTI - fidesz.hu