Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hihetetlen fejlődés előtt áll a magyar turizmus

A Gazdasági Minisztérium prognózisa szerint 2006-ban már éves szinten 60 ezer új otthon és 10-15 ezer új üdülő épül Magyarországon - közölte pénteki, hajdúszoboszlói sajtótájékoztatóján Matolcsy György.


Dátum: 2002-03-22 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:04.916996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági miniszter szerint a magyar turizmus hihetetlen fejlődés előtt áll.

- A következő kormányzati ciklus végére a turizmus bevétele csaknem a duplájára nő, a jelenlegi 4,3 milliárd euróról 9 milliárd euróra bővül - mondta a miniszter.

Ezzel összefüggésben tájékoztatott arról is: Magyarországon a múlt évben több mint 120 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a turizmus terén, amihez az állam mintegy 30 milliárd forint támogatást nyújtott.

Matolcsy György megítélése szerint - ahogyan az 1980-as években a Balaton Európa nyugati és keleti felének a találkozóhelye volt - a jövőben a kelet-magyarországi gyógyfürdőhelyeken és a Tisza-tónál találkoznak majd Európa polgárai.

A gazdasági miniszter a kormányzat következő ciklusban megvalósítandó tervei között említette az autópályáknak a határokig történő megépítését, amely - mint mondta - "nagy nemzeti vállalkozás lesz".

- Ezen túlmenően megépítenek négy Duna-hidat, hat regionális repteret, köztük a debrecenit - tette hozzá.

Elmondta azt is: ebben az évben már 40 ezer új otthon épül az országban, ami azt jelenti, hogy négy év alatt megduplázták az új otthonok számát.

A miniszter megítélése szerint az elkövetkező években kialakuló 50-60 gyógyfürdő környékén indul majd meg az üdülőépítés.

- A magyarok újból vásárolnak és építenek majd üdülőket - mondta a miniszter.

Szólt arról is: 2006-ig megduplázzák a nettó keresetet, ugyanis azzal, hogy 2004 közepére az Európai Unió tagjai leszünk, nemcsak az idővel, hanem az EU-bérekkel is versenyeznünk kell.

A gazdasági miniszter realitásnak nevezte, hogy négy év alatt 200-300 ezer új munkahelyet teremtsenek.

Sajtótájékoztatóját megelőzően Matolcsy György Hajdúszoboszlón elhelyezte az alapkövét a református egyházközség idősek otthonának, amelyhez több mint 98 millió forint támogatást nyújtottak a Széchenyi Terv pályázatán keresztül.

A sajtótájékoztatót követő lakossági fórumon Márton Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett rá: az idősek otthonán túlmenően a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési pályázatán egymilliárd forintot nyertek a hajdúszoboszlói gyógy- és strandfürdő beruházásához.

Elmondta azt is: folytatódik a 4-es számú főközlekedési út hajdúszoboszlói elkerülő szakaszának építése, amely a tervek szerint 2003 októberére készül el.

Kapcsolódó elemek