Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sajtóközlemény


Dátum: 2003-08-13 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:02.303036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata 2003. augusztus 13. ülésén 107 új tagot vett fel a Szövetség tagjai sorába.

Az Oktatási Minisztérium felsőoktatási koncepciójáról

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata mélységes felháborodását fejezi ki amiatt, hogy az oktatási tárca a felsőoktatás minden szereplőjét semmibe véve a nyári szünidőre időzítette annak a "szakértői vitaanyagnak" a közzétételét, amely a felsőoktatás modernizációja fedőnéven annak kiárusítását, színvonalának beláthatatlan mértékű csökkentését, a jövő magyar értelmiségének képzéséért felelős tudományos oktatói világ megalázását javasolja törvénybe iktatni.

Elég itt arra az ötletre utalni, amely - a nemrégiben a felsőoktatástól elvont három és félmilliárd forint ismeretében - becslések szerint évi ötmilliárd forintért menedzseri és felsőoktatási "referenciákkal" felszerelt , ám alkalmasint diplomával vagy tudományos fokozattal nem rendelkező, a minisztériumnak tetsző tagokból álló igazgató tanácsokkal irányíttatná az egyetemeket, és jelöltetné ki a - tudományos fokozattal sem feltétlenül rendelkező - rektorokat.

A tárca szánalmas magyarázkodása, mely szerint ez csak vitaanyag, nem mentség az ilyen provokatív lépésekre. Úgy ítéljük meg ugyanis, hogy a hasonló célt szolgáló, jól bevált módszerek mintájára, a parlamenti időszakra napvilágot fog látni az úgynevezett hivatalos minisztériumi változat. Ez pedig az égbekiáltóan buta és szakszerűtlen, de következményeiket tekintve jelentéktelen passzusokat kihagyja majd a törvénytervezetből, ugyanakkor benne hagy minden olyan kitételt, amely gátolja vagy hátráltatja a tudományos tekintélynek, az egyetemi autonómiának, a hallgatók valóságos esélyegyenlőségének, a magyar felsőoktatás európai színvonalának a megőrzését és igazi kiteljesedését.

A Kulturális Tagozat bízik benne, hogy a szakmai közvélemény időben és hatékonyan lép majd ebben a veszélyes játszmában, s a felsőoktatás nem jut a közoktatás sorsára. Mert az új közoktatási törvény legfőbb célja a szülők és a pedagógusok tekintélyének, s általában mindenfajta tekintélynek a lerombolása. Mert ahol nincs tekintély, ott nincsenek elvárások, ahol pedig nincsenek elvárások, ott nincs eredmény: ott műveletlen és manipulálható lesz a nép, amelynek a szájából nem is kell kiénekelni a sajtot, magától kiesik.

A médiatámadásokról

Megismételjük, hogy a Kulturális Tagozat elnöksége a véleménynyilvánítási szabadság elleni durva támadásnak tartja a Magyar Rádió és annak elnöke ellen indított hajtóvadászatot. A magukat "mi, magyar művészek és értelmiségiek"-nek nevező csoport tagjai művészi és értelmiségi mivoltuk mögé bújva indítottak éles politikai támadást Kondor Katalin elnökasszony ellen. Eljárásukat mélyen elítéljük, és arra kérjük őket, hogy politikai támadásokat ne, vagy ha erre ellenállhatatlan kényszert éreznek, akkor nyíltan felvállalt politikai szerepben hajtsanak végre, s ne bújjanak a "művész" és "értelmiségi" szerep mögé. A Magyar Rádió legitim elnöke magas szakmai színvonalon, a közszolgálatiság elvének legteljesebb mértékben megfelelve látja el feladatát. A baloldali kormány regnálása első évében a "kifinomult" gazdasági nyomásgyakorlástól a nyílt politikai cenzúráig minden eszközt megragadott a közszolgálati médiumok megszállása, a totális véleménydiktatúra gyakorlása érdekében. Megítélésünk szerint Kondor Katalin példamutató módon ellenállt a pártatlan tájékoztatás elleni minden kísérletnek és támadásnak. Biztosak vagyunk abban, hogy - politikai szimpátiájuktól függetlenül - milliók, köztük értelmiségiek százezrei támogatják Kondor Katalin példamutató, áldozatos munkáját. Legitim vezetők elleni hecckampány helyett a Szövetség Kulturális Tagozata azt várja a médiahatóságtól, hogy fellép minden olyan esetben, amikor műsorok veszélyeztetik a kiskorúak személyiségfejlődését, kihasználják az emberek jóhiszeműségét, visszaélnek befolyásukkal. A Kulturális Tagozat elnöksége elvárja minden közszolgálati médiumtól a nemzeti elkötelezettségű, kiegyensúlyozott értékorientációjú műsorszerkezet személyi, pénzügyi és szervezeti kereteinek biztosítását. Felszólítjuk a kormányt, hogy biztosítsa a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételeit valamennyi közmédiumban.

A Délvidékiek kettős állampolgárságáról

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata fontos feladatának tekinti, hogy minden eszközzel elősegítse a magyar nemzet kulturális összetartozásának erősítését. A státustörvényt lényegétől megfosztó Medgyessy-kormány most újabb történelmi lehetőséget szalaszt el. Nemrégiben Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök kijelentette, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy a vajdasági magyarok megkapják a magyar állampolgárságot is. A hivatalos Magyarország pedig - ahelyett, hogy kapva kapna az alkalmon - húzódozik. Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő minapi interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy az állampolgárság nem a nemzethez, hanem az államhoz való tartozást jelenti, s csak az kaphat állampolgárságot, aki állandó magyarországi lakos. A kormány az elutasítás másik indokaként a Kárpát-medence kiürülését hozza fel, de hallottunk olyan budapesti véleményt is, amely szerint "hátrányos megkülönböztetés érné az erdélyieket és a kárpátaljaiakat, hiszen számukra a kettős állampolgárság szóba sem jöhet". És aztán itt van a szokásos hamis érv: a kettős állampolgárságot az Európai Unió nem nézné jó szemmel. Szánalmas magyarázkodások, mondvacsinált kifogások.

Szerbiával a kettős állampolgárságól történő megegyezés most csak magyarországi politikai akarat kérdése, mint ahogy politikai akarat kérdése a kárpátaljai magyarok kedvezményes (ingyenes) vízumának megadása is. De miért nincs meg ez a politikai akarat? A kettős állampolgárság tekintetében a visszautasítás s valós magyarázataként nem marad más feltételezés, mint a határon kívüli magyarok esetleges szavazati jogától való félelem. És a kárpátaljai magyaroknak adható ingyenes beutazás biztosítása körüli huzavonai? Erre egyszerűen nincs magyarázat - illetve ha van, az minden képzeletet felülmúl.

Arra kérjük a magyar kormányt, hogy adjon világos választ Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök és az ukrajnai állami szervek felvetésére, kezdeményezze a megállapodást Szerbia-Montenegróval a kettős állampolgárságról és Kijevvel a magyar vízumkérdésről.

Az iskolakezdésről

Gyermekeink a magyar választópolgárok többségének akarata ellenére módosított közoktatási törvény rendelkezései alapján kezdik meg tanulmányaikat. A törvénymódosítás indoklásának visszatérő eleme volt a tanulók vélelmezett túlterhelése mellett a gyermekek és a pedagógusok érdekeinek védelme, holott valójában mindkettő éppen a módosítás nyomán jelentős mértékben sérül:

- tíz százalékkel csökkentették a tanításra fordítható időt, ami tovább rombolja az oktatás eredményességét, a hátrányos helyzetű gyermekek érdekei ellen hat, és pedagógus-álláshelyek megszüntetéséhez vezet;

- négyről hat évre emelték a hagyományosan alsó tagozati alapozó képzés időszakát, felsős szaktanárok százait munkanélkülivé téve, ráadásul anélkül, hogy e súlyos szerkezeti döntést vizsgálatokon alapuló szakmai érvekkel alátámasztották volna;

- az évismétléssel kapcsolatos szülői egyeztetések kötelezővé tételével komoly pedagógiai döntéseket szolgáltattak ki szakmailag hozzá nem értő, érthető módon elfogult félnek, mintegy azt üzenve, hogy a teljesítmények értékelésének nincsen súlya, és hogy a pedagógusok önmagukban nem képesek a korrekt döntéshozatalra;

- a szakmai titoktartás hamis érvére hivatkozva szembefordították egymással a nevelés szereplőit;

- minden érdekelt fél elutasító állásfoglalása ellenére törvénybe foglalták a kétszintű érettségi intézményét, miközben a felsőoktatás fentebb bírált koncepciója egyszintű érettségit javasol. Így két éven belül újabb reformot előkészítve megengedhetetlen instabilitást idéznek elő a középfokú oktatás egészében;

- a minőségi munkavégzést lehetetlenné tevő túlóra-mennyiség lehetőségét teremtették meg, miközben adminisztratív pótcselekvések kényszerével a minőségi oktatás illúzióját keltik;

Úgy gondoljuk, hogy az Oktatási Minisztérium intézkedései ellehetetlenítik a felnövekvő nemzedék igényes nevelését, testi, szellemi, lelki épülését, és felszínes, igénytelen fogyasztói tömeggé nyomorítják tagjait. A Kulturális Tagozat arra kéri tagjait, támogatóit és szimpatizánsait, hogy a jövőben minden lehetséges törvényes eszközzel, következetesen lépjenek föl pedagógiai értékeink: a gyermekek és a pedagógusok közös érdekeinek védelmében.

Budapest, 2003. augusztus 13

Kapcsolódó elemek