Négyezer nő jelentkezett védőnőnél méhnyakszűrésre
Idén az első félévben négyezer nő jelentkezett a védőnőknél méhnyakszűrésre - mondta a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatón Balatonfüreden hétfőn.
Dátum: 2013-07-29 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:47.608731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nők nagy bizalommal fordulnak a védőnőkhöz, sok esetben szívesebben fogadják el tőlük a vizsgálatot, mint a nőgyógyászoktól, ezért országos program keretében a védőnők is végeznek méhnyakszűréseket, főként a kistelepüléseken, ahonnan nehezebben jutnak el a betegek szakrendelésre - tájékoztatott Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője elmondta, 2009 óta, amióta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal elindította a projektet, több mint 200 védőnő vett részt a képzésben. Idén az első félévben négyezer nőhöz jutottak el a védőnők, olyanokhoz is, akik tíz éve nem voltak szűrésen. Hozzáfűzte: a védőnők főként az ötezer lakosúnál kisebb településeken végzik el a szűrést.
Bábiné Szottfried Gabriella, a magyar védőnői hálózat megújítását koordináló miniszteri biztos szerint jól működő népegészségügy és egészségtudatos életmódfejlesztés a védőnők nélkül nincsen. A védőnői méhnyakszűrés is ezért lehet sikeres: a személyes kapcsolatnak köszönhetően ők könnyebben meggyőzik a nőket a szűrés fontosságáról - magyarázta a fideszes országgyűlési képviselő.