Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdélyiek a kettős állampolgárság mellett

Az etnikai hovatartozás alapján, alanyi jogon járó magyar állampolgárságot kér a határon túli magyarság számára a Székelyföldi Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező testület.


Dátum: 2003-08-13 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:03.576041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület kedden nyilvánosságra hozott közleménye hangsúlyozta, hogy ezzel a kéréssel a magyar törvényhozáshoz és a magyar kormányhoz fordulnak. A közlemény kibocsátói leszögezték: "A Székelyföld lakói, Erdély magyar nemzeti közössége, és a többi, a Kárpát-medencében őshonos magyar nemzeti közösség tagjai nem saját akaratukból, hanem igazságtalan nemzetközi döntés következményeként veszítették el magyar állampolgárságukat."

A közlemény aláírói úgy vélik, hogy a nemzeti hovatartozást megjelenítő legfontosabb jogi kötelék az állampolgárság, ezért azt kérik, hogy Magyarországon szülessen törvény, amelynek értelmében a határon túli magyarok az etnikai hovatartozásuk alapján kapják meg a magyar állampolgárságot.

A Székelyföldi Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező testület a nyár elején alakult meg a Tőkés László református püspök által indított fórummozgalom keretében azzal a céllal, hogy megteremtsék a székelyföldi regionális önkormányzatot.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségből kivált Reform Mozgalom, illetve az RMDSZ-szel szemben választási alternatívaként létrejött Magyar Polgári Egyesület képviselői kedden azt a kezdeményezést üdvözölték, amelyet a Vajdasági Magyar Demokrata Párt tett a kettős állampolgárság ügyében.

A Reform Mozgalom és a Magyar Polgári Egyesület fenntartja azt a javaslatát, hogy a magyar állampolgárságot terjesszék ki a Kárpát-medence minden magyarjára, támogatja a vajdasági magyar összefogáson alapuló aláírásgyűjtési akciót, és azt javasolja, hogy a Kárpát-medence felelős politikai és civil szervezetei kerekasztal-tanácskozáson dolgozzák ki közös álláspontjukat ebben a kérdésben - hangsúlyozta a két szervezet közös közleménye.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke a közelmúltban a Szabadság című kolozsvári lapnak adott interjújában leszögezte: a Románia Magyar Demokrata Szövetség szívesen tárgyal a határon túli magyaroknak biztosított kettős állampolgárság kérdéséről, de ebben az ügyben a döntés alapvetően a magyar kormányon múlik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek