NGM: töretlen a SZÉP-kártya népszerűsége
Az idén is töretlen a SZÉP-kártya népszerűsége, a feltöltések összege június végére meghaladta a 40 milliárd forintot - derül ki a nemzetgazdasági miniszter írásbeli válaszából.
Dátum: 2013-07-30 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:56.476764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés honlapján olvasható válaszában Varga Mihály egyebek mellett hangsúlyozta: a SZÉP-kártya rendszerének sikerét kétségbevonhatatlanul igazolják a forgalmi adatok. 2013 júniusának végén már 21 ezer munkáltató 850 ezer dolgozója rendelkezett SZÉP-kártyával, amelyekre 2012-ben 72 milliárd forintot töltöttek fel, és 44 milliárd forintot költöttek el a munkavállalók.
A kártya bevezetése óta már 73 milliárd forint áramlott a döntően hazai kkv-kat tömörítő turisztikai és vendéglátóipari ágazatokba. A három kibocsátó vállalat pedig már közel 50 ezer elfogadóhellyel rendelkezik.
Hozzáteszi: a magyar álláspont továbbra is az, hogy a kártyabirtokosok pénzének biztonsága érdekében a kibocsátási peremfeltételekre szükség van, a forgalmi adatok ismeretében az előírások egyáltalán nem tekinthetőek túlzónak vagy aránytalannak.