Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feldman: A kártya stabilabbá teszi az ágazat finanszírozását

Az Agrár Széchenyi Kártya kedvezőbbé és stabilabbá teszi a magyar mezőgazdaság finanszírozását - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-07-30 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:19:57.541715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éves szinten a mezőgazdaság finanszírozási igénye 950-1050 milliárd forintra tehető, amelynek mintegy 40 százalékát a bankszektor adja - fejtette ki Feldman Zsolt, hozzátéve: a kormány a Magyar Fejlesztési Bank révén, illetve 2011-től az Agrár Széchenyi Kártya keretében támogatja az agrárium finanszírozását.

A KAVOSZ adatai szerint a 2011. évvégi indulás óta 2000 Agrár Széchenyi Kártya igénylést fogadtak be, mintegy 900 kártyát bocsátottak ki, a kihelyezett folyószámlahitel meghaladja az 5 milliárd forintot, az igénylők 80 százaléka egyéni vállalkozó, az átlagos kihelyezett hitel nagysága 6 millió forint.

Kapcsolódó elemek