Elvtársak a Postán: táskaszámra viszik a pénzt
A közbeszerzési törvényt megkerülve szerezte meg a Magyar Posta Rt. 178 millió forintos megbízását Fejti György egykori MSZMP KB-tag cége. Különös, hogy Fejti kft-jében tulajdonos az a cég is, melynek felügyelőbizottságában tagsággal rendelkezik a Tocsik-perben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Szokai Imre is. Szijjártó Péter fideszes parlamenti képviselő az ügyben László Csaba pénzügyminiszterhez szerdán írásbeli kérdéseket intézett.
Dátum: 2003-08-13 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:03.894906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÉRDÉS
Dr. Szili Katalin
az Országgyűlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Asszony!
"Mit rejt a táska?" címmel a Házszabály 91. §-a alapján kérdést kívánok benyújtani László Csaba pénzügyminiszter úrhoz.
A kérdésre írásban kérem a választ.
Tisztelt Miniszter Úr!
Sajtóértesülések szerint a közbeszerzést megkerülve, meg nem hirdetett tárgyalásos eljárást írt ki a Magyar Posta Rt. a közelmúltban 1803 darab speciális biztonsági táska gyártására és szállítására.
A 178 millió forintos beruházást az Alsys 2000 Vagyonvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. szerezte meg, melynek ügyvezető igazgatója Fejti György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának egykori tagja. A cég tulajdonosai között egyébiránt szerepel az a G and A Kft. is, melynek egyik felügyelőbizottsági tagja Szokai Imre, akit az elhíresült Tocsik-perben hanyag kezelés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság. A beruházást megkaparintó Alsys Kft. másik tulajdonosa pedig az a BMZ Rt., melynek vezérigazgatója a Tocsik-per negyedrendű vádlottja, Bessenyei Zoltán, ügyvezetője pedig Kovács Jenő, aki 1990 és 1994 között szocialista országgyűlési képviselőként tevékenykedett.
Tisztelt Miniszter Úr!
Mindezek alapján a következő kérdéseket teszem fel Önnek:
Mi indokolta azt, hogy a Magyar Posta Rt. nem folytatott le nyilvános közbeszerzési eljárást a beruházás előtt?
Összeegyeztethetőnek tartja-e Ön az üvegzseb-programmal azt, hogy az egyik legnagyobb állami vállalat a nyilvános közbeszerzési eljárás elhagyásával dönt egy 178 millió forintos beruházás győzteséről?
Kiket hívott meg a Magyar Posta Rt. a tárgyalásos eljárásra?
Mi alapján választották ki a meghívott cégeket?
Mely cégek tettek ajánlatot?
Mi alapján választották ki a győztes céget?
Milyen referenciákkal rendelkezik az Alsys Kft. a biztonsági táskák gyártása területén?
A győztes cég egybeesik-e a legelőnyösebb árajánlatot benyújtó céggel?
Várom megtisztelő válaszát.
Budapest, 2003. augusztus 13.
Szijjártó Péter
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség