Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga civil érdekképviselettel egyeztetett a devizahitelekről

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden civil érdekképviselettel egyeztetett a lakáscélú devizahitelekről.


Dátum: 2013-07-30 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:00.936467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Varga Mihály tárgyalt a devizahitelesek jelentős részének érdekeit képviselő Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) tagjaival annak érdekében, hogy a devizahitelesek ügyében - különös tekintettel a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelekre - kompromisszumos és minden érintett bevonásával szolidáris megoldás szülessen.

Az NGM közleménye kitér arra: az alapítvány által kezdeményezett találkozó elsődleges célja az volt, hogy az NGM megismerje a civilek képviselőinek véleményét a lakáscélú devizahitelek kivezetésének lehetőségeivel kapcsolatban.

A kedden megvitatott információk birtokában tárgyal az NGM delegációja a Magyar Bankszövetséggel.

Varga Mihály múlt szerdán közölte: a kormány szerint "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket, a devizahitelekből fakadó helyzet ugyanis olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni.

Kapcsolódó elemek