Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

53. heti nyugdíj: ünnepeltetik magukat, mert betartják a törvényt

Szánalmas az a kormányzati kommunikációs stratégia, hogy először a nyugdíjasokat megijesztve, januárban akarják kifizetni az 53. heti nyugdíjat, majd "ünnepeltetve magukat, mégis betartják a törvényt", és novemberben fizetik ki a járandóságot. Erről Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője beszélt szerdán a kormányülést követően.


Dátum: 2003-08-13 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:04.185140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament által elfogadott törvény kötelezi a kormányt arra, hogy a nyugdíjasoknak még novemberben kifizesse az 53. heti nyugdíjat - mondta Halász János.

A politikus utált rá, hogy a nyugdíjkompenzáció kérdésével kapcsolatban is hasonló a helyzet. "Eddig a kormány használta a nyugdíjasok pénzét; kíváncsi vagyok arra, hogy kamatokkal együtt fizetik-e ki számukra a nekik járó összeget" - tette hozzá.

A fideszes politikus emlékeztetett rá, hogy az előcsatlakozási terv kapcsán Gál J. Zoltán kormányszóvivő elismerte: a gazdaság rossz állapotban van, romlottak mutatói.

A politikus kifogásolta, hogy a kormány még mindig az Orbán-kabinetre mutogat vissza. "Jó lenne, ha valaki megmondaná Medgyessy Péternek, hogy másfél éve már ő a miniszterelnök" - fűzte hozzá.

Halász János a romló gazdasági mutatókból azt látja, hogy 2004 a leépítés éve lesz, és szerinte mindez a másfél éve kormányzó szocialista-szabad demokrata kabinetnek "köszönhető".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek