Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stratégiai megállapodást köt a kormány és a Bosch

Stratégiai megállapodást ír ma alá a kormány és a Bosch cégcsoport, ezzel párhuzamosan átadják a magyarországi Bosch csoport új központi bázisának első épületét.


Dátum: 2013-07-31 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:04.552487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényen beszédet mond Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, J. González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója és Uwe Raschke,  a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsi tagja.

A cég közlése szerint a Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon, és az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett.

A Magyarországon 2012-ben tíz leányvállalattal jelen lévő Bosch cégcsoport tavaly a belső szállításokkal együtt eddigi legmagasabb árbevételét - 594 milliárd forintot - könyvelhetett el. Az összeg 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest.

Tavaly a cégcsoport 500-zal, 8500 alkalmazottra növelte magyarországi munkavállalóinak számát, amely a legmagasabb a cég hazai működése során. Tavaly a Bosch összesen 35 milliárd forint értékben valósított meg beruházásokat Magyarországon, beleértve olyan új gyártósorok telepítését, amelyek a hatvani, egri és miskolci gyártóüzemek kapacitását egyaránt bővítették.

A cég magyarországi központi bázis és fejlesztési központját 2015-ig folyamatosan bővíti 30 milliárd forint összegű beruházás keretében, amelynek első épületét ma adják át, emellett ez év áprilisában letették a beruházás második ütemének alapkövét.

Kapcsolódó elemek