Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Egy újabb baloldali csontváz esett ki a szekrényből"

Ma az egyik napilapban előkerült az a szerződés, amelyből kiderül, hogy a szocialisták nemcsak hogy jól megfizették a gyűlöletkampányt, de ráadásul közpénzből pénzelték annak nagymesterét, Ron Werbert - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-07-31 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:13.018844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

Selmeczi Gabriella, Szűcs Erika független országgyűlési képviselő kijelentéseire reagálva arról beszélt, a baloldal nyolc évig volt kormányon és nemcsak, hogy nem segítette a gyermeket nevelő családok helyzetét, hanem mélyítette a gyermekszegénységet. A Gyurcsány-Bajnai kormányok a gyermeket nevelőket magas rezsiköltségekkel sújtották, a munkanélküliség megduplázódott, magasak voltak az adók, devizacsapdába kergették bele a magyar családok többségét és ha rajtuk múlna, újra ezt tennék – mutatott rá a fideszes politikus.

Hozzátette, a gyermekes családokat ma jelentős adókedvezmény támogatja, a rezsiköltségek folyamatosan csökkennek, van szociális gyermekétkeztetés, szociális üdültetés, ösztöndíjak, foglalkoztatási programok, ingyenes tankönyv és a kormány által támogatott otthonteremtési programok segítik együttesen a családokat.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2894, 'source_type': 'media', 'source_id': 11148, 'target_type': 'article', 'target_id': 129579, 'relation_type': 'describes'}