Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálják a borsodi szénbányászat újraindításának lehetőségét

A mélyművelésű szénbányászat újraindítását fontolgatja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a megyei önkormányzat, amihez partner lenne a japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium energiapolitikai célkitűzéseit támogató energiagazdasági intézet (IEEJ) és a Chiyoda vállalat - jelentették be az intézmények képviselői Miskolcon szerdán, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-07-31 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:14.777208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A borsodi szénmedencében számos mélyművelésű bánya működött, az utolsót csaknem húsz éve zárták be, ugyanakkor a föld mélye a szakemberek szerint több millió tonna szenet rejt még.

Ríz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a szén stratégiai jelentőséggel bír, kitermelése csökkentené az ország importfüggőségét, a bányák újranyitása pedig munkahelyeket teremtene. Az úgynevezett tiszta szén technológia alkalmazása pedig lehetővé teszi a szén és a lignit környezetbarát felhasználását.

Tájékoztatása szerint az IEEJ megvalósíthatósági tanulmányt készít egy lehetséges magyarországi tiszta szén projektről.

Toldi Ottó, az NFM főosztályvezető-helyettese arról szólt, hogy a nemzeti energiastratégia egyik legfontosabb célja az ország importfüggőségének csökkentése, ezért lenne fontos a hazai forrásokra támaszkodni. Megfogalmazása szerint ma a földgáz beszerzési ára olyan magas, hogy újra rentábilis lehet a hazai szénvagyon hasznosítása. A cél az, hogy a szenet környezetbarát módon hasznosítsák, nemcsak az energiaiparban, hanem a vegyiparban is - mondta.

Kapcsolódó elemek