A baloldal csak szekálni tudja a magyar gazdákat
A szocialisták agrárpolitikája kimerül a magyar gazdák folyamatos szekálásában. Eközben kormányzásuk alatt nemhogy nem ellenőrizték, hogy kinek a kezébe kerül a magyar föld, de még át is játszották azt a külföldi spekulánsok és zöldbárók kezére - írja csütörtöki közleményében a Fidesz-frakció.
Dátum: 2013-08-01 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:23.189473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmaznak, a Gyurcsány-Bajnai-kormányzás volt a zsebszerződések korszaka, a földek nagy része nagybirtokosok kezében volt. Ma a magyar földet és a földbérletet szigorú szabályok védik, az új földtörvény garantálja, hogy a magyar földek döntő része helyben lakó gazdák és a családi gazdaságok tulajdonában és használatában legyen - szögezik le.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a földbérleti ellenőrzéseket az éves ellenőrzési terveknek megfelelően folytatja le, nem az országgyűlési képviselők kezdeményezése nyomán - zárul a közlemény.