Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idén negyven százalékkal több folyadékot iszunk

Az idén júniusban és júliusban a tavalyi év azonos időszakához képest 30-40 százalékkal nőtt az eladott ásványvizek, üdítők és sörök mennyisége a megkérdezett hiper- és szupermarketláncnál.


Dátum: 2003-08-14 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:05.751225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ásványvizek forgalma ezen belül kiemelkedően, egyes bolthálózatokban 50 százalékkal is bővült a különösen meleg időjárás hatására. Az áruházak adatai szerint a nem szénsavas üdítő italok kelendőbbek voltak, mint a szénsavasok. Az előbbiek forgalma Budapesten 8 százalékkal emelkedett, míg az utóbbiaké mintegy 5 százalékkal csökkent az előző év június-júliusához viszonyítva. A söreladások a Budapesten 9-10 százalékkal, vidéken pedig 30-35 százalékkal növekedtek. Ezen belül a pilzeni típusú sörök voltak a legnépszerűbbek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek