Varga: A bővülés jövőre a másfél százalékot is meghaladhatja
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem a devizahitelek forintosítása az egyetlen, a kormány által támogatott felvetés a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon, és úgy vélte, a devizahitelek kivezetése is hozzájárul majd a forint erősödéséhez.
Dátum: 2013-08-02 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:28.941446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: a forintosítás mellett szóba került a hitelek részleges forintosítása is, vagy éppen az árfolyamgát konstrukciójának megerősítése.
Arra a felvetésre, hogy szakértők szerint pont a devizahiteles csomag hírére gyengül a forint egy hete, Varga Mihály kifejtette: a forint gyengülése remélhetőleg csak átmeneti lesz, és pont a devizahitelek kivezetése, az IMF-kölcsön visszafizetése, illetőleg a 2014-es költségvetés, a gazdasági növekedés beindulása stabilizálja majd a gazdaságot és vele együtt a forint árfolyamát.
A gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban úgy vélte, az eddigi részadatok tükrében semmi sem veszélyezteti a 0,7 százalékos idei GDP-bővülést. "Sőt egy kicsit felette is lehetünk", a bővülés jövőre a másfél százalékot is meghaladhatja - tette hozzá.
A gazdaságpolitika jövőjét illetően kijelentette: strukturális reformokra nincs szükség, a nagyobb területeken pont azok lezárása zajlik, a gazdaságpolitikában stratégiai változások nem lesznek. "Most a fenntartható gazdasági növekedésre koncentrálunk" - mondta.