A terrorizmus elleni harcra szólított fel a szaudi trónörökös
A terroristák elleni harc folytatását ígérte Abdalláh szaúd-arábiai trónörökös csütörtökön, egyben figyelmeztette az ország polgárait: ne rokonszenvezzenek a terroristákkal, és ne támogassák őket. A herceg, aki egy nappal azután nyilatkozott a hivatalos SPA szaúdi hírügynökségnek, hogy amerikai és brit illetékesek bejelentették: újabb terrorista támadások fenyegetik a királyságot, kijelentette: Szaúd-Arábia le fogja győzni "a gonosz hatalmakat".
Dátum: 2003-08-14 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:06.972751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A jó és a rossz erőinek harcában nincs helye a semlegességnek vagy a habozásnak. Aki védi a terroristákat, vagy rokonszenvez velük, maga is terrorista, és elveszi méltó büntetését" - így a szaúdi trónörökös. Szaúd-Arábia, amely az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese a közel-keleti térségben, a világ legnagyobb olajexportőre. Korábban sok bírálatot kapott azért, mert nem fékezi meg az iszlám szélsőségeseket. A május 12-i rijádi hármas merénylet után, amelyben 35-en életüket vesztették, a szaúdi hatóságok lecsaptak azokra, akiket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal való kapcsolatokkal gyanúsítottak. Több véres összecsapás is lezajlott az iszlám szélsőségesek és a rendőrség között, ezekben 16 terrorista és 11 rendőr meghalt.
MTI - fidesz.hu