Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határon túli magyar gyerekek táborozhatnak Zánkán

A Határtalan túra elnevezésű tábor keretében összesen csaknem ezer külhoni magyar gyereket várnak az elkövetkező három hétben Zánkára - mondta Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője vasárnap.


Dátum: 2013-08-04 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:44.351513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő tájékoztatása szerint a 8-15 év közötti gyerekek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából érkeznek táborozni három turnusban, egy-egy hétre. Hozzátette: olyan magyar gyerekek számára írták ki a pályázatot, akik vagy magyar nyelvű oktatásban vesznek részt, vagy néptánccsoport, cserkészcsapat tagjaként a magyar kultúrához kapcsolódó tevékenységet folytatnak.

Nagy Anna kifejtette: a többi Erzsébet-táborhoz hasonlóan olyan gyermekek is részt vehetnek a táborban, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége. Jelezte: a tábor önrésze gyerekenként ezer forint. Kitért arra is: minden tábor Zánkán lesz, ahol teljesen felújított épületekben tudják elhelyezni a gyerekeket, akik a strandolás mellett többek között művészeti és sportprogramokon vehetnek részt, és ismerkedhetnek az anyaországgal.  Emellett a táborba érkező külhoni magyar gyerekek prezentációval is készülnek saját településükről, így jobban meg tudják ismerni a többi országban élő kisebbségek helyzetét, körülményeit - mondta a szóvivő.

Kapcsolódó elemek