Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsigó: A magyar bor nemzeti értékünk

A kormány az elmúlt három évben számos olyan intézkedést hozott, mely javítja a magyar borászatok helyzetét. Ősztől európai uniós forrásból évente 8,5 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a borászok - mondta Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, borász a balatonfüredi borheteken hétfőn.


Dátum: 2013-08-05 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:52.569649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tiffán Zsolt tájékoztatása szerint ősztől európai uniós forrásokból a borászok évente 8,5 milliárd forintos támogatáshoz jutnak. Ezen belül a borászati beruházásokra évente 4-5 millió eurót (1-1,5 milliárd forint), a borászati marketingre 3 millió eurót (900 millió forint), a szőlőültetvények szerkezetátalakítására hektáronként 3,5-4 millió forintot lehet majd fordítani. Korszakváltás volt 2010 után az ágazatban, s a kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar szőlő- és bortermelésre – összegezte Tiffán Zsolt.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője arról beszélt, hogy a magyar bor nemzeti értékünk, melynek védelméért és támogatásáért mindent meg kell tenni.

Kapcsolódó elemek