Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emmi: meghirdetik az új tanévre szóló Út a szakmához pályázatot

Az új tanévre is meghirdetik az Út a szakmához alprogramot, amelynek célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű - kiemelten roma - szakiskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése. A programra postai úton szeptember 20-ig lehet jelentkezni.


Dátum: 2013-08-05 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:20:53.609867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a száz százalékban hazai támogatású alprogram keretében a mentorok és a tanulók számára is biztosított a rendszeres ösztöndíj.

A továbbfutó ösztöndíjasok mellett a következő tanévben legalább 4 ezer új tanuló részesülhet rendszeres havi támogatásban. A részt vevő mentorok tanulónként és havonta 7 ezer forint ösztöndíjat, míg a tanulók – a mentori támogatás mellett – előző év végi tanulmányi átlagaik alapján kiszámított ösztöndíjat, minimum 7 ezer, maximum 13 ezer forint juttatást kaphatnak.

A pályázat benyújtásának határideje: elektronikus úton 2013. szeptember 19., postai úton szeptember 20., éjfél.

A pályázat benyújtására jogosultak köréről, a pályázás menetéről, illetve a program tartalmáról és feltételeiről további információk a http://www.emet.gov.hu/felhivasok/utravalo_macika oldalon találhatók.

Kapcsolódó elemek