Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai és iraki katonák lőttek egymásra

Amerikai katonák visszalőttek iraki tüntetőkre, akiknek tömegéből tüzet nyitottak rájuk. A lövöldözésben egy iraki síita tüntető meghalt Bagdad egyik külvárosában egy távközlési toronynál, ahol a lakosság amiatt tiltakozott, hogy - szerinte - egy amerikai helikopterből szándékosan letépték a torony tetején lévő iszlám lobogót.


Dátum: 2003-08-14 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:07.606453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Danny Martin amerikai katonai szóvivő közölte, hogy a Szádrvárosnak átkeresztelt korábbi Szaddámvárosban az amerikai Black Hawk heikopter rotorja tépte le a zászlót. A muzulmán nyomornegyedben rakétát lőttek ki az katonákra, akik viszonozták a tüzet, és négy más tüntetőt megsebesítettek. Az AP Television News azonban bemutatott egy amatőr videofelvételt, amelyen az látható, hogy a helikopter körülbelül egy méternyire a zászlórúd fölött körözve szemlátomást kísérleteket tesz a zászló letépésére. Kisvártatva páncélozott csapatszállító harcjárművökön amerikai katonák érkeztek a helyszínre, akiket a torony körül összegyűlt tömeg kőzáporral fogadott. Később erős fegyverropogás hallatszott, az emberek a földre vetették magukat. Az amerikaiak közül senki sem sérült meg. Martin szóvivő szerint katonái csak azután nyitottak tüzet, hogy köveket dobtak, lőfegyverrel lőttek és rakétát irányította rájuk.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek