Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolc és fél

Soha még annyian nem féltették a hazai országgyűlési választások tisztaságát liberális körökben és az úgynevezett baloldalon, mint manapság. A jövő évi voksolásig még nyolc és fél hónap van, s az eddigiek alapján számíthatunk havonta legalább egy rögtönzött forgatókönyvre, hogy megmaradjunk Fellini kultuszfilmjének metaforájánál.


Dátum: 2013-08-06 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:02.461345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tudhat valamit a csalások természetéről a baloldal, mert a 2002-es választások után nem engedték újraszámlálni az igen szoros küzdelemben alig eltérő számú szavazatokat. Hiába érkeztek a bejelentések láncszavazásokról, autóbuszos kiszállításokról, bográcsgulyásért, lejárt szavatosságú száraztésztáért vásárolt voksokról, a baloldal foggal-körömmel kapaszkodott minimális előnyébe, amely neki akkor a győzelmet jelentette. (Az első fordulóban az MSZP mindössze 55 234-gyel kapott több szavazatot, mint a Fidesz, a második fordulóban viszont Orbán Viktor országjárása nyomán már a Fidesz vezetett 184 704 szavazattal – majd bolond lett volna az SZDSZ-es segédcsapatokkal kormányt alakító baloldal engedni egy újraszámlálást!)

A jobboldal földcsuszamlásszerű győzelme a 2010-es választásokon olyan mértékű volt, hogy mindenféle gyanakvást eleve nevetségessé tett. Hiszen annak, aki magasan vezet, ugyan miféle trükközésre lenne szüksége? A balliberális politikusok és holdudvaruk csak rövid időre vesztették el lábuk alól a talajt, bár később az SZDSZ kétségkívül ráment a rendszerváltást eláruló politikájára. A jobboldal politikai riválisai már a Fidesz 2010-es kormányalakításakor kidolgozták új módszereiket a nemzeti oldal lejáratására. Ennek lényege az, hogy mivel a sikeres Fidesz és a vesztes baloldal közt túl nagy volt a szavazati különbség, be kellett mocskolni magát a győzelmet.

Körmendy Zsuzsanna teljes írását az mno-n olvashatják.

Kapcsolódó elemek