Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsigó: A Fidesz kiáll az Erzsébet-program mellett

A Fidesz kiáll az Erzsébet-program mellett és kéri a kormánytól, hogy védje meg a programot az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás során - közölte szerdai zánkai sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-08-07 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:07.649323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő szerint az Európai Bizottságnak a magyar gyakorlat nem tetszik, ezért kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz kiáll a program mellett és kéri a kormánytól, hogy védje meg azt az eljárás során.

Zsigó Róbert emlékezetett rá, hogy néhány éve elképzelhetetlen volt, ami jelenleg Zánkán tapasztalható, mert a rászoruló családok és gyermekek nem kaptak kormányzati segítséget üdülésükhöz. A Gyurcsány-Bajnai korszak idején az állami tulajdonú ingatlanok nem álltak a rászorulók rendelkezésére. Ezeket a táborokat bezárták, eladták, illetve hagyták leromlani állapotukat, hogy megszabadulhassanak tőlük – tette hozzá.

['\n\t\t\n\t\tA szóvivő hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány megnyitotta a táborokat a rászorulók előtt, így ezek lettek Európa egyik legnagyobb szociális programjának, az Erzsébet-programnak a bázisai.

\xa0\xa0\xa0

Az esély programja', 'Nagy Anna az Erzsébet-program szóvivője a kezdeményezést az esély programjának nevezte, mert "olyanoknak ad esélyt egyhetes nyaralásra, akiknek erre nem lenne lehetősége".\t\t\t\n']

Az Erzsébet-táborokkal kapcsolatban jelezte: nyár végére több mint 40 ezer gyerek nyaral a program segítségével az ország nyolc táborhelyén. Fontosnak nevezte, hogy az egy hét során a gyerekek rendszeres étkezési lehetőséghez jutnak.

Megjegyezte, hogy elkezdődött a Határtalan túra elnevezésű tábor is, amelynek keretében összesen csaknem ezer külhoni magyar gyerek érkezik Zánkára a következő hetekben. Jelenleg 250 vajdasági és kárpátaljai gyerek nyaral a Balaton partján, amelynek során jobban meg tudják ismerni a többi országban élő kisebbségek helyzetét, körülményeit - mondta a szóvivő.

Nagy Anna korábbi tájékoztatása szerint a 8-15 év közötti gyerekek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából érkeznek Zánkára. Olyan magyar gyerekek számára írták ki a pályázatot, akik vagy magyar nyelvű oktatásban vesznek részt vagy néptánccsoport, cserkészcsapat tagjaként a magyar kultúrához kapcsolódó tevékenységet folytatnak.

Össztársadalmi érdek

Az online pénztárgépek bevezetése össztársadalmi érdek, amely egyszeri és kiszámítható kiadást jelent a magyar kereskedőknek és vállalkozásoknak – jelentette ki a Fidesz szóvivője az LMP szerdai demonstrációjára reagálva.

Az LMP a Nemzetgazdasági Minisztérium elé a szerinte igazságtalan pénztárgépcsere ellen hirdetett figyelemfelkeltő akciót.

Zsigó Róbert elmondta: azért kellett bevezetni az online pénztárgépek rendszerét, hogy ne kelljen azért másoknak több adót fizetniük, mert egyesek elcsalják, vagy nem fizetik be azokat. Megjegyezte: a bevezetés egyszeri és kiszámítható kiadást jelent a magyar kereskedőknek és vállalkozásoknak, de aki semmiképpen nem tudja kifizetni az online pénztárgépeket, bérelhet is.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem tettek semmit az adócsalók ellen és a hiányzó bevételeket mindig a magyar családoktól szedték be. Hangsúlyozta: az új rendszer megfelelő válasz az adócsalások ellen. Példaként említette Horvátországot, ahol nemrég vezették be és jól működik.

"Talán nem kellett volna annyit lopniuk a szocialistáknak"

A Fidesz nem tudja őszintén sajnálni Hagyó Miklóst a kényelmetlen zárka miatt – reagált a strasbourgi bíróság magyar állam ellen hozott elmarasztaló ítéletére a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdán, Zánkán.

Zsigó Róbert közölte: aki egy korrupt bűnszervezetet vezet, ahhoz köze van, és Nokiás dobozokkal rohangál, annak valóban kényelmetlen lehet a zárka. "Talán nem kellett volna annyit lopniuk a szocialistáknak" – tette hozzá.

A szóvivő úgy fogalmazott: viszonylag kevés ember siratja a Gyurcsány-Bajnai korszak egyik emblematikus figuráját, Hagyó Miklóst amiatt, mert kényelmetlen zárkában töltötte előzetes letartóztatását.

Hangsúlyozta: az ítélettel együtt megközelítőleg kétmilliárd forintra emelkedett az az összeg, amit a magyar embereknek meg kell fizetniük a volt szocialista politikus miatt.

Kapcsolódó elemek