"Erős törekvések vannak a vívósport megerősítésére"
Egy magyarországi nemzetközi edzőközpont tervezett létesítéséről tett említést Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöke a budapesti világbajnokság szerdai versenynapjának végén.
Dátum: 2013-08-08 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:13.213377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A versenyek helyszínén, a SYMA Csarnokban rendezett késő esti sajtótájékoztatón az MVSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy erős törekvések vannak a magyarországi és közép-európai vívósport megerősítésére. Hozzátette, hogy most éppen centenáriumi világbajnokság zajlik, de a sportág következő száz évét most kell megalapozni.
Aliser Uszmanov, a nemzetközi szövetség (FIE) elnöke minderre úgy reagált, hogy először hall az ötletről, de természetesen támogatja. "Természetesen meg kell vizsgálni, hogy ennek milyen költségei és hatásai lennének" - fűzte hozzá.
A tájékoztatón jelen volt, Alberto Martínez Vassallo, a kerekesszékes vívók nemzetközi szövetségének (IWAS) elnöke is, aki nehezményezte, hogy az esti főprogramból kikerült, illetve a főcsarnokból kiszorult a tervezett kerekesszékes döntő.
Uszmanov elnök erre úgy reagált, hogy az Eurosport közvetíti a döntőket, ezért sok pénzt fizetett a FIE, s a program csúszása miatt kellett módosítani az eredeti menetrenden.