A kormány rendezte a bátaszéki tanuszoda ügyét
A kormány rendezte a ppp-konstrukcióban épült bátaszéki tanuszoda ügyét, ezzel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) újabb sportlétesítményt váltott ki augusztusban - mondta Hegmanné Nemes Sára államtitkár az MTI-nek csütörtökön. Hozzátette: a tanuszoda nettó 377 millió forintos áron került a magyar állam tulajdonába.
Dátum: 2013-08-08 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:15.722814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegmanné Nemes Sára az ügy részleteiről elmondta, hogy a bátaszéki önkormányzat tájékoztatása szerint a szolgáltatási díjakat a következő időszakban már nem tudták volna fizetni, emiatt a tanuszoda üzemeltetése veszélybe került volna és be kellett volna zárni.
Az uszoda - az önkormányzat kérésére - az állami tulajdonból átkerülhet Bátaszék vagyonába. Az ingyenes önkormányzati tulajdonba adás feltételéül a településnek vállalnia kell, hogy az ingatlant jelenlegi rendeltetésének megfelelően üzemelteti, és nem idegeníti el, azaz garantálja, hogy a közszolgáltatás továbbra is elérhető lesz a lakosság számára - hangsúlyozta. Az államtitkár szerint a tanuszoda szolgáltatási szerződésének megszüntetése az állam és az önkormányzat terheit jelentősen csökkentette, ugyanakkor a beruházó magánfél számára is előnyös helyzetet eredményezett.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly júliusban döntött a ppp-konstrukcióban épült sportlétesítményekre kötött szolgáltatási szerződések megszüntetéséről, mivel a sportszerződések az állam és az önkormányzatok számára előnytelennek bizonyultak a kockázatok és a finanszírozás tekintetében. A tavalyi év végéig 17 önkormányzat tornatermének és tanuszodájának szolgáltatási szerződését szüntették meg.
Hegmanné Nemes Sára közölte: a korábbi kormányzati ciklusok alatt indult, megfelelő jogi szabályozás és világos stratégia nélkül megkötött ppp-szerződések utólag teljesíthetetlenné váltak az önkormányzatok számára. A szolgáltatási díj mértéke olyan terheket rótt a településekre, amelyek ellehetetlenítették gazdálkodásukat, és nem ritkán közfeladataik ellátását is veszélyeztették.