Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsigó: Több pénzzel számolhatnak a családok

A családi adórendszer bővítése 270 ezer család számára fog több pénzt hozni a konyhára. Az alacsony keresetűek, a három, vagy több gyermeket nevelők, az egyedülálló szülök, illetve az egykeresős családok számára jelent majd komoly segítséget ez az intézkedés - mondta szombati sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-08-10 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:30.167597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minél több tény kerüljön tisztázásra a romagyilkosságok ügyében

A romagyilkosságok ügyében hozott ítélet magáért beszél, példás büntetés, mégis, az ítélet kihirdetése óta több olyan hír is napvilágra került, amely azt erősíti, hogy nem mindenre derült fény. Éppen ezért mi mindent megteszünk azért, hogy minél több tény kerüljön ez ügyben tisztázásra – válaszolta újságírói kérdésre a Fidesz szóvivője. Arról is beszélt, a Fidesz-frakció minden olyan kezdeményezést támogat, amely a családokat segíti és azokat az édesanyákat, akik a szülést követően vissza kívánnak térni a munka világába. Hozzátette, a Munkahelyvédelmi Akcióterv is ezt a célt szolgálta.

Alacsony az erkölcsi mérce a baloldalon

Mintha ezeket az arcokat már láttuk volna egyszer. Újra együtt van Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy. Ahogy láttuk a héten, ki szabadlábon, ki a zárkából panaszkodik közülük arra, hogy a mostani kormányzás számukra nem előnyös. Úgy tűnik, hogy a múlt koalíciója összeállt és az erkölcsi mérce, ahogy látjuk igen alacsony ebbe a koalícióba való bekerülésre – reagált Zsigó Róbert arra a sajtóértesülésre, miszerint Hunvald György korábbi szocialista erzsébetvárosi polgármester - akit 2012 februárjában első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlaneladások miatt - MSZP-s színekben indulna a 2014-es országgyűlési választásokon.

Kapcsolódó elemek