Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országúton


Dátum: 2013-08-12 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:35.123582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Stefka István: Gyulán évek óta léleképítés folyik. Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett az ötvenedik évadját ünneplő Gyulai Várszínház és az, hogy a város százmilliókat költ a kultúrára, a művelődésre. Idén nyáron a nyertes pályázat újabb ősbemutatóját láthatta a közönség, Zalán Tibornak A fáklya kialszik drámáját. Végvári történet 1566-ból, amikor a török sorba ostromolja a magyar végvárakat Szigetvárt és Gyulát. Igazi magyar történet, magyar sors rajzolódik ki a drámában.

(...)

Végül is az ezerszáz évnél is régebbi Magyarország története erről szól. A honvédelemről, az önvédelemről. Ismételten megerősödött bennem, hogy szükség van az ilyen művekre, többre és többre, amely a múltunkat feltárja, mert valódi önismeretre sarkall.

Kapcsolódó elemek