Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Táborozással indult az Új Nemzedék Plusz közoktatási programja

Az Új Nemzedék Plusz Program szeptemberi indulása előtt Zánkán vehettek részt életpálya-építési, vállalkozói készségfejlesztési és művészeti nevelési központú táborokban a középiskolások - közölte a Zánka Új Nemzedék Központ hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2013-08-12 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:41.554580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztettek arra, hogy az Új Nemzedék Plusz Program keretében országszerte 45 középiskolában kezdődik meg kísérleti jelleggel a pályatervezési és életvezetési kompetenciák fejlesztése, és ehhez kapcsolódóan vett részt 45 középiskola 181 diákja a napokban befejeződő tematikus táborokban.

Mint írták, a minőségi szabadidő-eltöltés mellett a zömében 15-17 éves diákok fejlesztették önismeretüket, valamint a továbbtanulás és a munka világának lehetőségeit is bemutatták nekik. A táborozó diákok között az egyik legnagyobb sikert az úgynevezett "élő könyvtár" kezdeményezés aratta, melynek során különböző szakmák neves képviselőivel lehetett beszélgetni életútjukról, pályájuk örömeiről és kihívásairól.

A közlemény szerint Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott az európai uniós forrásból megvalósuló projekt küldetéséről: "Az Új Nemzedék Plusz tematikus táborai és szeptemberben induló közoktatási programja egyaránt a pályatervezésben és a felnőtt életre való tudatos felkészülésben támogatja a diákokat, méghozzá az élményalapú, gyakorlatközpontú, informális tanulás módszereire építve".

Kapcsolódó elemek