Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minőségi irányba mozdul el a felsőoktatás

Jövőre 170-180 milliárd forint állami támogatásra van szükség a felsőoktatásban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, kedden. Klinghammer István közölte, jövőre húsz ponttal magasabb lesz a jelenleg 240 pontos felvételi határ.


Dátum: 2013-08-13 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:43.687242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban hangsúlyozta, ha "minden szinten minőségi felsőoktatást akarunk, akkor azt meg kell fizetni". Hozzátette: a magyar felsőoktatás minőségi irányba történő elmozdítása azt jelenti, hogy ugyanolyan költségekkel dolgoznak, mint a nagy európai egyetemek. A szoftvereket, a vegyszereket, a könyvtári anyagokat is ugyanazon a piacon kell megrendelni, a különbséget csak a bérezés jelent - tette hozzá.

Elmondta: idén eddig csaknem 72 ezer diákot vettek fel a felsőoktatási intézményekbe, a pótfelvételiken - az elmúlt évek tapasztalatai alapján - néhány ezerrel nőhet a leendő hallgatók száma. Augusztus 29-én lesz "a vonalhúzás", ám 240 ponttal kevesebbel most sem lehet bejutni a felsőoktatásba.

Azt mondta, hogy jelenleg akár közepes eredményekkel is be lehet jutni az egyetemekre, főiskolákra. A rektori konferencia is javasolta a ponthatárok emelését, így ez már jövőre megtörténik. Évente 20 ponttal emelik majd a jelenleg 240 pontos minimum ponthatárt, persze egyes intézmények már idén is megszabhatnak ennél magasabb határokat.

Idén az eredetileg tervezett 10 ezerről 55 ezerre emelkedett az államilag finanszírozott hallgatói létszám, ám az államtitkár szerint nem várható, hogy a jövőben nagyon szélesedni fog a jelentkezők tábora. Sok függ a költségvetéstől, de az fontosabb, hogy hányan fognak érettségizni, és hányan kívánnak továbbtanulni - tette hozzá Klinghammer István.

Kapcsolódó elemek